Lassabban épülnek a lakások
A lakásépítés tavaly jelentősen lelassult Szlovákiában. 2025-ben összesen 14 300 lakást adtak át, ami 19 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. Az aktuális számok ráadásul csaknem negyedével elmaradnak az elmúlt tíz év átlagától. A lakásépítések lassulása nemcsak a befejezett projektek számában jelent meg, hanem az új építkezések indításában is – derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal (ŠÚ SR) szerdán közzétett előzetes adataiból.
A legtöbb lakást tavaly Nagyszombat, Zsolna és Pozsony megyében adták át, mindhárom régióban meghaladta a számuk a kétezret. A befejezett lakások száma azonban nyolcból hét megyében csökkent éves összevetésben. A visszaesés mértéke a Besztercebányai megyében mért 2 százaléktól egészen a Pozsonyi megyében tapasztalt 46 százalékos csökkenésig terjedt. Egyedül Nyitra megyében nőtt enyhén az átadott lakások száma.
Összességében 2025-ben 15 100 lakás építését kezdték meg Szlovákiában. Bár az újonnan indított építkezések száma csak enyhén csökkent éves szinten, 26 százalékkal maradt el az elmúlt tíz év átlagától. Az új építkezések lassulása az ország régióinak felében volt érzékelhető éves összehasonlításban, ugyanakkor mind a nyolc régió jelentős elmaradást mutatott a hosszú távú átlagtól.
Az előzetes adatok szerint a legnagyobb visszaesés – több mint 30 százalékos csökkenés – Nagyszombat és a Nyitra megyében volt tapasztalható.
2025 végén Szlovákiában 77 700 lakás állt építés alatt, ami 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és 2 százalékkal haladja meg a tízéves átlagot. Az év utolsó három hónapjában 3235 lakást fejeztek be, ami több mint egyharmados éves visszaesést jelent, és az azonos időszak hosszú távú átlagától is elmarad. A befejezett lakások szerkezetében továbbra is a családi házak dominálnak, amelyek az összes átadás 68 százalékát tették ki.
Ugyanebben az időszakban közel 3600 lakás építését kezdték meg. Az új építkezések száma éves szinten nagyjából stagnált, de 37 százalékkal alacsonyabb volt a hosszú távú átlagnál. Az újonnan indított projektek között a családi házak aránya mindössze 35 százalékot tett ki.
A statisztikai hivatal hozzátette, hogy a 2025 harmadik és negyedik negyedévére vonatkozó lakásépítési adatok előzetesek, mivel az adatgyűjtés új forrásra állt át. A számokat ezért a későbbiekben még pontosíthatják.