Közzétette energiaárait az első szolgáltató. A gáz akár 40 százalékkal is drágább lehet
Elsőként Szlovákia legnagyobb alternatív energiaszolgáltatója, a Magna Energia tette közzé a jövő évi energiaárakat.
A Magna ügyfeleinek megawattóránként 75,5 eurót kell fizetniük az áramért, plusz ehhez az összeghez hozzá kell számolni még a szállítási és elosztási díjakat. Az alternatív beszállító 2023-as évre szóló új árait még nem hagyta jóvá a Hálózati Szabályozási Hivatal (ÚRSO), aki a kérdésben az utolsó szót kimondja, írja a pravda.sk portál.
A gáz esetében a lakossági számlák nem emelkedhetnek több mint 40 százalékkal az idei évhez képest.
A Magna összesen több mint hétezer háztartást lát el energiával.
A Magna két okból tette közzé az árakat. Az első, hogy betartsák a törvényes 30 napos határidőt, amely értelmében minden szállítónak legkésőbb 30 nappal az érvényesség előtt közzé kell tennie új árlistát. A második ok a cég vezérigazgatója, Martin Ondek szerint a kedélyek megnyugtatása volt.
Elmondása szerint nagyon sok telefont kapnak az ügyfelektől, akik az energiaszámlák új árlistájáról érdeklődnek. A Magna a Szlovák Villamosművek villamosenergia-árplafonjára támaszkodik.
A piacon minden szolgáltató kapott ígéretet a kormánytól arra, hogy a Szlovák Villamosművektől kedvezményes áron kapnak áramot a háztartások számára.
Ez annak az év eleji memorandumnak az eredménye, amelyben Igor Matovič pénzügyminiszter Richard Sulík akkori gazdasági miniszterrel közösen a Villamosművek vezetésével megegyeztek. A memorandumtól a szerződés érvényességéig azonban még hosszú az út. A szerződést jelenleg Brüsszelben vizsgálják, hogy az megfelel-e a szabályoknak.