Kitalálja, miért várják annyira az e-shopok a Black Fridayt és a karácsonyt?
Az internetes áruházak számára a november és december hónapok az éves bevétel akár felét is jelenthetik. Az ajándékok kiválasztásában ráadásul egyre jelentősebb szerepet kap a mesterséges intelligencia (AI) is. Ezt Michal Benatzky, az e-shopok létrehozásához és üzemeltetéséhez platformot biztosító Upgates munkatársa közölte.
A Szlovákiában élők vásárlási szokásaiba szerinte érdekes betekintést nyújtott az E-commerce Slovakia szövetség és a 2muse ügynökség tavaly novemberben végzett felmérése. Az eredmények szerint a szlovákiai fogyasztók a tavalyi karácsonyi szezonnak átlagosan 220 eurós tervezett ajándékvásárlási kerettel vágtak neki. A megkérdezettek 18%-a kevesebbet tervezett vásárolni, mint egy évvel korábban, és mindössze 11% mondta azt, hogy spontán módon vásárol.
Benatzky szerint az árérzékenység az idei szezonra is jellemző lesz. Mint elmondta, a vásárlók továbbra is keresni fogják a kedvezményeket és egyúttal gyors kiszállítást is elvárnak. A külföldi online piacterek ismét jelentős szerepet játszanak majd és új elem lesz a mesterséges intelligencia általánosabb használata a vásárlás során.
November és december általában az e-shop éves forgalmának akár 30%-át is adhatja. A játékok, társasjátékok vagy ajándéktermékek esetében ez az arány akár az éves bevétel felét is elérheti. Ez azonban a kereskedő stratégiájától és attól is függ, hogyan osztja el marketingköltségvetését az év során”
– magyarázta Benatzky.
A leggyakoribb hibák közé szerinte a készletek és a pénzügyi források alábecsülése, valamint az áruház technikai felkészültségének elhanyagolása tartozik. A látogatók megnövekedett száma alatt lelassuló weboldal ugyanis csökkenti annak valószínűségét, hogy a vásárló befejezi a vásárlást. A Black Friday ezért egyfajta terhelési tesztként is szolgál a decemberi csúcsidőszak előtt.
Az Upgates adatai azt mutatják, hogy karácsony környékén a vásárlók drágább termékeket vásárolnak, és több családtag számára szánt ajándékokat egyetlen rendelésben egyesítenek. A nagyobb kosárérték azonban önmagában nem garantál jobb eredményt a kereskedő számára. A nyereségességet a reklám, az üzemeltetés, a szállítás és a biztosított kedvezmények költségei is befolyásolják.
Benatzky arra is felhívta a figyelmet, hogy az AI is hatással lesz az idei szezonra, mert egyre többen használják a társalgási mesterséges intelligenciát személyes tanácsadóként, amikor ajándékötleteket keresnek. Az e-shopoknak ezért arra is gondolniuk kell, hogy termékeik és szövegeik ne csak a hagyományos keresőmotorok, hanem az AI-eszközök számára is érthetőek legyenek, amelyek konkrét lehetőségeket ajánlanak a vásárlóknak – figyelmeztetett.
Hozzátette, hogy a helyi kereskedők már nemcsak a nagy, multinacionális láncokkal, hanem a külföldi online piacterekkel is versenyeznek. Ezek különösen a kisebb és olcsóbb termékek esetében erősítik az alacsony árakkal kapcsolatos elvárásokat.