Kisebbet buktunk, mint Európa

Ez talán reményt kelthet bennünk, hogy elkezdődött a koronavírus-válságból való kilábalás, és az egész éves visszaesés talán mégsem lesz két számjegyű, hanem csupán mínusz 8-9 százalékos.

Ez a becslés azonban azt vetíti előre, hogy a szlovák gazdaság csak 2022 elején érheti el a megszokott szintjét, már ha a járvány további hullámai nem szólnak közbe. 

Egyesek persze már 7% alatti visszaesésben gondolkodnak, és optimizmusukat a júniusi vidámabb adatokra alapozzák. Illetve arra, hogy míg az első negyedéves szlovák visszaesés (-3,8%) mélyen az európai átlag alatt volt, a második negyedévi már jobb helyezést ért el a tagországok rangsorában, hiszen az európai átlag 14,1%, sőt az eurózónás átlag 15%-os visszaesést mutatott. Az országlistát tekintve Spanyolország szenvedte el a legnagyobb zuhanást a maga -22,1 százalékával. A sorrendet könnyen sejthetjük, hiszen a spanyolokat Európa beteg gazdaságai a Földközi-tenger mellékéről követik: Franciaország (-19%), Olaszország (-17,3%), Portugália (-16,3%). Bizakodva tekintünk a németekre, hiszen ők csak 11,7%-os visszaesést mutattak ki. Ez azért fontos, mert mi itt, Köztes-Európában túlságosan is függünk a németektől.

Magyarország visszaesése 13,5%-os volt, de azt is látni kell, hogy az első negyedévben még jelentős növekedést (2%) tudtak felmutatni, akkor, amikor már az EU GDP-je 2,5%-kal és az euróövezeté 3,1%-kal csökkent. Mindenesetre a magyarok bizakodóak, hiszen komoly mennyiségű pénzt öntenek a gazdaságba, elsősorban fejlesztési hitelek formájában, aminek a hatása várhatóan hamarosan megjelenik.

Hogy milyen lesz az év végi GDP, az a válságkezeléstől függ. Erre két út létezik. Vagy megpróbáljuk mérsékelni a válság hatásait (helikopterpénzzel, munkahelymentő csomagokkal stb.), vagy megpróbálunk előremenekülni, és elsősorban a válságálló vállalatoknál segítjük a fejlesztési folyamatokat. Általában minden ország gazdaságpolitikája ezek kombinációját használja, persze nem mindegy, milyen arányban, hiszen az első kategória intézkedéseit valamiből fizetni kell, legtöbbször államadósságok növelésével, míg a második zömmel a vállalatok hitelfelvételén alapul.

Az sem mindegy, ki milyen költségvetési mozgástérrel vágott neki a válságnak, vannak-e a költségvetésben tartalékai, rá tudja-e venni a bankjait, hogy hitelezzen a vállalati szférának, milyen könnyen jut kölcsönökhöz a kötvénypiacokon, vagy csak az EU-mentőcsomagjára számíthat.

Márpedig Szlovákia elsősorban ez utóbbira számíthat, nem véletlenül minősítette Igor Matovič zseniális hírnek az elkövetkező időszakban rendelkezésre álló euró-tízmilliárdokat. Csak a 750 milliárdos mentőcsomagból 14,3 milliárd érkezik (7,5 milliárd támogatás és 6,8 milliárd hitel), amit 2021 és 2023 között kellene kimeríteni. Nagy kérdés, hogy valóban értelmesen tudjuk-e ezt felhasználni? Úgy tűnik, ennek legnagyobb felhasználója az állam lesz, és nem igazán gondolnak a vállalati szférára. Talán azért is, mert könnyebb állami nagyprojektekre lehívni az EU-s forrásokat, mint több száz különböző pályázati kiírást meghirdetni a különböző ágazatok különböző igényű vállalatai számára. 

Az első pénzeket a mentőcsomagból reálisan 2021 második felében tudjuk lehívni, ehhez azonban valamilyen reformtervet kellene megalkotni.

Mivel az idő sürget, a Nemzeti Reformprogram első verzióját már október 15-ig be kellene nyújtani az Európai Bizottsághoz, és jövő év áprilisában eljutni a végső verzióig.  A Bizottság javaslata alapján a program prioritásai közé tartozna az államháztartás területe, az oktatás, a tudomány és a kutatás, az egészségügy, a munkaerőpiac, a közigazgatás minősége, a zöld gazdaság vagy a digitalizálás. Richard Sulík gazdasági miniszter még előnybe helyezné a közúti és a vasúti infrastruktúra építését, az átmenetet a CO2-mentes gazdaságra vagy a járulékok reformját.

A pénzt tehát a reformátalakításokért kapjuk, ugyanakkor nem hevernek kész tervek a fiókban, s erről még csak vita sem folyik.

Milyen területeken számíthatunk reformokra? Első talán az oktatásügy, amelyre csupán a GDP 3,8%-át költjük (az EU-átlag 4,6%). Emelni kellene a pedagógusok bérét, és javítani az oktatás színvonalát, elsősorban a szociálisan hátrányos rétegek esetében. Az egészségügy terén ismert, hogy a szlovákiai polgár 3-4 évvel kevesebbet él, mint az EU-átlag, tehát erősíteni kellene a megelőzést, amire harmadannyit költünk, mint az EU-átlag. De említhetnénk az akut orvoshiányt vagy a kórházak eladósodottságát is. A munkaerőpiacon a leglátványosabbak a regionális különbségek, de ez összefügg a befejezetlen közúti infrastruktúrával.

Az államháztartás területén mindenképp átalakításra van szükség, hiszen jelenleg az adóbevételek nagyobb részét a munka utáni adók teszik ki, márpedig ez drágítja a munkaerőköltséget. El kell mozdulni a fogyasztás, illetve a környezetterhelés adóztatása felé, illetve javítani kell az adóbehajtás hatékonyságát. Mindez összefügg azzal is, hogy az idei költségvetési hiányt 12 milliárd euró körül várják, ami annyit jelent, hogy 65% fölé ugrik az ál-lamadósság.

Úgy tűnik, a vállalkozások fejlesztésére nem sok pénz fog jutni, hiszen a kormányfő is kinyilatkozta, hogy sok ezer kisprojekt levezénylésére most nincs idő.

Helyette megoldaná a szennyvíz kérdését az összes községben, vagy építene akár tíz nagykórházat.  Persze a nagyprojekteknek is megvan a kockázatuk. A megtervezésük, engedélyeztetésük akár 2-3 évet is igénybe vehet. Az ilyeneket nagyvállalatok végzik, és egy közbeszerzés megtámadása több évvel elnyújthatja az építkezést. Ezért talán hasznos lenne, ha az önkormányzataink is beleszállhatnának a merítésbe kisebb projektjeikkel, hiszen ott megvan a tapasztalat. A vállalati szféra is joggal várná a segítséget, hiszen eddig jórészt csak magára hagyatkozhatott a válság elleni küzdelemben, pedig a kis- és középvállalatok képezik a gazdaság gerincét, és foglalkoztatják az emberek nagy részét. Rajtuk is múlik az ország versenyképessége, amire az eddigi szlovák gazdaságpolitika nem nagyon figyelt, csupán a szent GDP-mutató lebegett a szeme előtt. Ám amíg a GDP a jelenről, a versenyképességnek a jövőről kellene szólnia. Szlovákia ebben lecsúszott a környező államokhoz képest. Egyelőre stratégiánk sincs, hogyan lehetnének a vállalataink termelékenyebbek, milyen lépésekkel lehetne gyorsítani egy-egy ágazat fejlődését, vagy hogyan hozhatnánk helyzetbe a szlovák árut a piacokon.

Tudjuk, nehéz ezt a szférát támogatni, hiszen sokféle módon kellene. Eddig ez nem is sikerült, mert a támogatási programok túl voltak bürokratizálva és rájuk telepedett a korrupció. Inkább számíthatunk azzal, hogy a politikusok, kezükben a milliárdokkal, elkezdik építeni a kórházakat, az iskolákat ellátják új digitális eszközökkel, és a szennyvízcsatorna mellett optikai kábelt vezetnek be minden tanyára.

Sajnos az EU-tagságunk története arról tanúskodik, hogy a kormányaink mindig a könnyebb ellenállás felé mozdultak, annak ellenére is, hogy esetleg az itt élő vállalkozók érdeke mást kívánt volna. Márpedig a válság után valakinek dolgoznia, termelnie kellene, hogy adót is tudjon fizetni.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/35. számában.