2021. október 20., 13:24

Kellemetlen helyzetbe kerülhetnek a dízelautó-tulajdonosok, korlátozták az adalékanyag-árusítást

Európa legnagyobb karbamidgyártója, a vágsellyei Duslo már jó ideje figyelmezteti a kormányt az ország alacsony versenyképességére és a gyenge energiakompenzációra. Az egyre drágább energia és gáz kevesebb ammóniát jelent, és ezzel együtt kevesebb AdBlue adalékanyagot is. Pedig ez az a kulcsfolyadék, amely nélkül a közúti fuvarozók szövetsége szerint a szlovákiai járművek fele nem indul el. Melléktermékként gyártják, önmagában veszteséges lenne előállítani.

duslo sala
Fotó: TASR/AP

A piacon eddig nem volt gond vele, így senki sem tartalékolt belőle előre, beleértve az államot is. Most azonban fordult a kocka, a gazdasági tárca vezetője, Richard Sulík elrendelte a folyadék garantálását.

Az AdBlue-hiányt az okozta, hogy az adalékanyagot gyártó Duslo vegyi üzem a magas földgázárak miatt jelentősen visszafogta a termelését.

Az AdBlue eltűnése a piacról óriási problémát jelent. Pavel Piešťanský, a Közúti Fuvarozók Szövetségének (ČESMAD) alelnöke szerint a szlovákiai járművek mintegy felének szüksége van erre a folyadékra, minden szegmensben.

A szaktárca azt állítja, hogy „megegyezett az AdBlue termelőivel és forgalmazóival, hogy

az adalékanyagot kizárólag közvetlen fogyasztásra csak szlovák fuvarozóknak adják el”.

Az egyedüli szlovákiai gyártó Duslo szerint azonban elsősorban az érvényes külföldi szerződéseit kell megvizsgálnia. „Ha nem teszünk eleget ezeknek, akkor nemzetközi bíróság elé kerülhetünk emiatt” – mondta korábban Peter Bláha, a Duslo vezérigazgatója, aki szerint a gyár leállítása továbbra is veszélyben van a nem megfelelő állami támogatás miatt.

A válságot a spekulánsok is súlyosbítják

Arra, hogy a karbamiddal történik valami, a spekulánsok nagyon gyorsan felfigyeltek, és a termék rakétagyorsasággal növekvő árán próbálnak meggazdagodni. A Hospodáske noviny értesülései szerint például van olyan tartály, ahova rendszeresen szállítják az adalékanyagot, és egy tartálykocsi már eleve ott várakozik, s azonnal leszívja az összes folyadékot.

A 10 literes Dynamax AdBlue-t egy hónapja még 9,50-ért adták, jelenleg már majdnem 31 euró.

Többen ezért az árusításának korlátozását kérték. A Slovnaft a saját üzemanyagtöltő állomásain már csak azt engedi, hogy a gépjármű-tulajdonosok csak közvetlenül a járművükbe tankolhassák az adalékanyagot.

Mindenki azt várja, hogy a Duslo megoldja a problémát, a mostani gázárhelyzet azonban az utolsó szöget jelentheti az üzem számára. A cég egy éve még 14 euróért vette a gázt, most ugyanannyi mennyiségért körülbelül száz eurót fizet. A kétezer embert foglalkoztató Duslo jó ideje kongatja a vészharangot, de az akut helyzet ellenére még mindig csak beszélnek a segítségről, tenni nem tesznek semmit.

A gyártás teljes leállítását fontolgatjuk. Technikai minimumra csökkentettük a termelést, de továbbra is brutális veszteségeket termelünk”

– nyilatkozta néhány napja Bláha hozzáfűzve, ha a termelés teljes kapacitással futna, akkor a Duslo tízmilliós veszteség termelne hónapról hónapra.

Sulík szerint lesz elég AdBlue

A mai kormányülést követően Richard Sulík gazdasági miniszter kijelentette, hogy lesz elegendő AdBlue.

Persze csak a saját fogyasztásunkra gondolok, nem pedig arra, hogy valahova Lengyelországba exportáljunk”

– fűzte hozzá a miniszter. Sulík kijelentette az is, hogy a mai nap folyamán beszélt a Duslo vezérigazgatójával is, akitől az állam az Állami Tartalékalapon keresztül fogja az adalékanyagot megvásárolni.

Az AdBlue egy adalékanyag, amely csökkenti a legkorszerűbb dízelmotorok károsanyag-kibocsátását. Az adalékanyag egy szelektív katalitikus reakció során ammóniává alakul, és szinte teljes mértékben vízgőzzé és ártalmatlan nitrogénné alakítja a kipufogógázban található ártalmas nitrogén-oxidot. Azok a gépjárművek, amelyek AdBlue-t használnak, az adalékanyag nélkül nem működnek, mivel ezt nem engedi a fedélzeti számítógép.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.