Jobban fogytak a pozsonyi új lakások
2025-ben Pozsonyban az új építésű lakások piacán csaknem 2800 lakás kelt el, ami 2021 óta a legmagasabb érték, és egyértelmű jele annak, hogy a lakóingatlan-piac fokozatosan élénkül. Erről szerdán a BuiltMind és a Cushman & Wakefield tájékoztatott.
„A legnagyobb érdeklődés a kétszobás lakások iránt volt, amelyek az összes eladás közel felét tették ki, valamint a város peremén található, már jól bejáratott területeken megvalósuló projektek iránt” – mondta Lukáš Brath, a Cushman & Wakefield elemzője.
Az elmúlt három évben a kínálatban szereplő lakások átlagos alapterülete 9%-kal nőtt, és elérte a 65,7 négyzetmétert (m²). Ezzel szemben az eladott lakások átlagos mérete 15%-kal csökkent, 57,6 m²-re, ami az elmúlt évtized második legalacsonyabb értéke. Ez megerősíti a hosszú távú trendet: a vásárlók egyre inkább a kisebb lakásokat keresik.
A BuiltMind adatai szerint – amely automatizált módon követi a pozsonyi új építésű lakások eladásait – 2025 negyedik negyedévében a teljes értékesítés 818 lakás volt, ami több mint 14%-kal haladta meg a harmadik negyedéveredményét.
„2025 negyedik negyedévében az új építésű lakások kínálata Pozsonyban gyakorlatilag nem változott az előző negyedévhez képest, és továbbra is magas szinten maradt, bár a 2017-es és 2018-as rekordoktól még mindig elmarad” – pontosította Martin Decký, a BuiltMind vezérigazgatója.
Brath szerint a reálbérek növekedése, valamint a finanszírozási feltételek fokozatos javulása támogatta a lakóingatlan-piac aktivitásának erősödését.
„Az átlagos jelzáloghitel-kamatok év végére 3,4–3,5% körüli szintre csökkentek, miközben egyes ajánlatok már a 3%-os határhoz közelítenek” – tette hozzá.
A lakásárak 2025 végén tovább emelkedtek. A negyedik negyedévben az átlagos kínálati ár negyedéves összevetésben nagyjából 2,5%-kal nőtt, és 5600 euró/m² fölé került
. „A tipikus alaprajzok közül ismét a kisebb 1+kk lakások voltak a legdrágábbak négyzetméterenként, áruk megközelítette a 6600 euró/m²-t. Ennél valamivel alacsonyabb, de szintén magas árszintet értek el a nagyobb 4+kk+ lakások is, amelyek gyakran a luxus szegmensbe tartoznak” – közölte Decký.
A makrogazdasági környezet a negyedik negyedévben hozzájárult a piaci várakozások stabilizálódásához. Az alapkamat 2%-on maradt, és az Európai Központi Bank felmérése szerint is e szint körüli stabilizáció várható, jelentősebb csökkenés nélkül. A BuiltMind ugyanakkor arra számít, hogy a piac a következő két évben negyedévente 700–800 lakáskörüli eladási szinten állandósul. Az árak pedig várhatóan évi 4–5%-os stabil ütemben emelkednek, és 2027-re elérhetik a 6000 euró/m² szintet.