2023. november 27., 11:30

Januártól tovább nőhet a gáz ára?

Amennyiben a kormány nem lép közbe, a következő év elejétől akár 20%-kal is nőhet a gáz ára – állítja az ellenzék.

orosz gázvezeték
Illusztrációs felvétel
Fotó: TASR

A kormány az elektromos áram árát 2027-ig meghatározta, ezen a téren nem várható drágulás. A gáz esetében azonban más a helyzet, amennyiben a kormány nem lép közbe, akár 20%-kal is drágulhat.

A kormányülésen nem esett szó az energiaárak csökkentéséről, pedig a Smer és a Hlas választások előtti ígéretei között is szerepelt ez a pont.

A kormány idáig nem teljesítette az ígéreteit, lenyegében tudomást sem vesznek erről. Amennyiben így fognak hozzáállni a dolgokhoz, az embereknek magasabb illetékeket kell fizetniük“

– mondta Branislav Gröhling parlamenti képviselő.

Zuzana Dolinkova egészségügyi miniszter szerint már a kormányprogramban jelezték, mindent meg fognak tenni azért, hogy ne növekedjen az energia ára. A gazdasági minisztérium szintén foglalkozik az adott kérdéskörrel. ”Az eredményekről akkor fogunk tájékoztatást adni, mikor már tisztában leszünk a megoldásokkal“ – tette hozzá Richard Raši beruházási miniszter.

Az elemzők szerint a gáz nagykereskedelmi ára ugyan csökken, a háztartások esetében azonban más a helyzet.

A háztartásoknál és a kisebb üzemeknél növekszik a gáz ára, ezt a tavaly október és az idei év szeptember közötti időszakból átlagolják ki. Ebben már nem rejlik csökkenés, a helyzet ezen a téren teljesen más”

– jegyezte meg Ján Pišta energetikai szakértő.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.