Idén lassulhat a szlovák építőipar
A szlovák építőipar a rekordokat hozó 2025-ös év után lassulás elé néz, ugyanakkor elkerüli a visszaesést – állapította meg Tomáš Boháček, a 365.bank elemzője a statisztikai hivatal által közzétett, a 2025. decemberi és teljes éves építőipari teljesítményre vonatkozó adatok kapcsán.
„A 2026-os év számait mindenesetre érdemes bizonyos fenntartással kezelni. A növekedés egy részét régebbi projektek befejezése és a fokozott állami beruházási aktivitás hajtotta, miközben az új megrendelések már lassabban indulnak. Az építőipar emellett az anyagköltségek és a munkaerő árának emelkedésével is szembesül, ami fékezheti a további dinamizmust. Ezért arra számítunk, hogy a rekordévet követően 2026-ban a növekedés természetes módon lelassul, de az ágazat relatív stabilitását megőrizheti, és elkerülheti a jelentős visszaesést” – részletezte.
Szerinte a fejlődés elsősorban az állami beruházások ütemétől, a magánprojektek fokozatos élénkülésétől és attól függ majd, hogy a vállalatok mennyiben képesek magasabb költségeiket érdemi keresletvesztés nélkül érvényesíteni az árakban. „Ez azonban – a háztartások vásárlóerejét tekintve – már komoly akadályt is jelenthet” – hangsúlyozta Boháček.
Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője hozzátette, hogy az építőipar ebben az évben továbbra is profitálhat a Helyreállítási Tervből finanszírozott, kifutó állami beruházásokból, valamint az új, európai uniós pályázatokból induló projektek fokozatos beindulásából. Ugyanakkor az állami infrastruktúra-beruházások krónikus gondjai várhatóan idén is tompítani fogják a közszféra projektjeinek pozitív hatásait, illetve nem kívánt ingadozást hoznak majd a kivitelezések ütemében.
Ezzel szemben az építőipar nagyobbik szegmense, az épületépítés idén is jellemzően növekedési pályán maradhat. Koršňák szerint a lakáspiac nyár végén és ősszel kezdődő erőteljes élénkülése fokozatosan átszivárgott az új lakásépítésekbe is. A fiskális konszolidáció negatív hatásai ellenére is arra számítanak, hogy az új ingatlanok iránti kereslet – a csökkenő kamatokkal megtámogatva – ebben az évben továbbra is viszonylag erős marad.
A kedvezőtlen, hideg téli időjárás az év elején erősítheti az építőipar szezonális lassulását, különösen az infrastruktúra-építésben, de a megkezdett, szerkezetkész állapotban lévő épületprojektek esetében is érzékenyen hathat. Mivel azonban a téli hónapok jellemzően alacsony termelési szintet hoznak, ez az év eleji visszaesés várhatóan nem befolyásolja érdemben az építőipar egész éves eredményeit – zárta Koršňák.
A Statisztikai Hivatal jelentése szerint az építőipar 2025 decemberében is lendületesen bővült: a teljesítmény 885,2 millió eurót ért el, ami éves összevetésben – állandó árakon – 11,7 százalékos növekedést jelent. Szezonális hatásoktól megtisztítva a termelés havi szinten is 4 százalékkal emelkedett.
A 2025-ös év összességében kedvezően alakult az építőipar számára: az elvégzett munkák volumene történelmi rekordot döntve először haladta meg a 8,4 milliárd eurót. Inflációtól megtisztítva az ágazat teljesítménye éves szinten 7 százalékkal nőtt, ami jobb eredmény, mint 2023-ban és 2024-ben.