2023. május 6., 12:52

Hamarosan a benzin és a gázolaj ára is jelentősen csökken

Régóta nem látott esés előtt állnak az üzemanyagárak. A benzin és a gázolaj akár tíz centtel is olcsóbb lehet május folyamán. Ezzel elérnék azt a szintet, amelyért csaknem két évvel ezelőtt tankolhattunk.

benzinkút tankolás
Fotó: TASR

Az elmúlt napokban az olaj ára meredeken zuhanni kezdett, ami mögött az elemzők szerint a világgazdaság megbénulása miatti félelmek állnak. További amerikai bankok is ugyanis gondokról számolnak be, írja a tvnoviny.sk portál.

„Azt beszélik, hogy más regionális bankok is bajba kerülhetnek, nevezetesen a Western Alliance és a PacWest, amelyek részvényei meredeken estek az elmúlt napokban. Ez, valamint az amerikai jegybank tétlensége, amely vonakodik a beavatkozástól, aggodalmat kelt a befektetőkben a jövőbeli gazdasági fejlődéssel kapcsolatba” – jelentette ki Lukáš Lipovský, az XTB elemzője.

Az OPEC+ már nem nyitja meg a csapokat

Ami az olajpiaci ajánlatot illeti, itt két alapvető dolgot kell megemlíteni.

Először is, az az olajjal kapcsolatban bevezetett Oroszországgal szembeni szankciók nem teljesen hatékonyak, hiszen egyre több olyan információ jelenik meg, amely szerint Oroszország meglehetősen hatékonyan ki tudja játszani ezeket a szankciókat”

– magyarázta Lipovský.

Arról nem beszélve, hogy az ország új vevőkre talált, elsősorban Kínára és Indiára, amelyek jórészt kompenzálhatják a szankciók miatti olajkitermelés hiányát.

Másrészt, az olajexportáló országok közössége, az OPEC+ már a legutóbbi ülésen napi egymillió hordóval csökkentette az olajkitermelést, így a piac jelenleg nem várja a kartelltől a kitermelés további csökkentését”

– tette hozzá Lipovský.

Ez pedig sok befektetőben azt a benyomást kelti, hogy az olajpiacon túlkínálat alakulhat ki, ami lefelé nyomja a fekete arany árát.

A benzin és a gázolaj jelentősen olcsóbb lesz

A benzin és a gázolaj minden bizonnyal olcsóbb lesz ezért Szlovákiában is, és a csökkenés valószínűleg jelentős lesz.

Amennyiben gazdasági pesszimizmus uralkodna el a piacokon, és a kartell nem avatkozik be, az olajárak próbára tehetik a hordónkénti 60 dolláros küszöböt, ami további 6-10 cent/literes üzemanyagár-csökkenést jelentene Szlovákiában”

– magyarázza Lipovský. Ha tehát ezt összehasonlítjuk a jelenlegi árakkal, amikor a gázolaj a 1,40 eurós, a benziné pedig az 1,50 eurós szintet közelíti, a gépjárművezetőknek van minek örülniük.

„A rotterdami árutőzsdén a dízel a 2019-es árakra esett vissza. Hasonlóképpen, a harmadik felektől Európába érkező gázolaj is nyomást gyakorol az árakra. Éppen ezért nemcsak a gázolaj, hanem a benzin esetében is látunk teret a további árcsökkentésre.

Májusban tehát akár 1,3-mal kezdődő gázolajárakra és 1,4-gyel kezdődő benzinárakra is számíthatunk”

– véli František Burda, a FinGO.sk elemzője.

Csehországban és Lengyelországban még olcsóbb a dízel

Szomszédaink benzinkútjain is megfigyelhető az árcsökkenés. Lengyelországban és Csehországban például már most 1,35 euróba kerül a gázolaj.

„Csehországban az erősödő cseh korona is segíti a jobb árakat, így ők még kedvezőbb áron tankolhatnak” – tette hozzá Burda. Magyarországon, ahol tavaly decemberig üzemanyagár-plafon volt, most a gázolaj körülbelül tíz centtel drágább, mint nálunk, a benzin megközelítőleg ugyanazon a szinten van.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.