Ha nem vagyunk figyelmesek, kevesebb nyugdíjra számíthatunk
Akár alacsonyabb nyugdíj is várhat a szlovákiaiak egy nagy csoportjára, akik legalábbis nem voltak kellőképp figyelmesek. A Szociális Biztosító elismeri a problémát, és azonnal egy dolgot javasol.
Eddig a Szociális Biztosító weboldalán, a biztosított fiókján keresztül lehetett megnézni, milyen adatokat tart nyilván a befizetett járulékokról.
Mostantól azonban a biztosító alkalmazása is elérhető, amely már a belépéskor figyelmeztet a nem nyilvántartott hónapokra vagy évekre. Az alkalmazást eddig több mint 20 ezer ember töltötte le.
Sokan meglepődve tapasztalják, hogy a tanulmányaik idejére vagy a katonai szolgálat idején a biztosító nyilvántartásában nagy piros felkiáltójel jelenik meg. A biztosító magyarázata szerint az iskoláktól vagy a hadseregtől nem rendelkeznek ezekkel az adatokkal.
„Történelmi dokumentumokról van szó. Nem minden iskola volt köteles adatokat megosztani a Szociális Biztosítóval. A hadsereg elkülönül a biztosítótól. Ahhoz, hogy információkat szolgáltassanak nekünk, előbb jogalkotási folyamatra lenne szükség” – magyarázta Martin Kontúr, a Szociális Biztosító szóvivője.
Fontos a hiányzó nyilvántartások igazolása. Ha 2004 előtt tanult, a közép- és felsőfokú tanulmányok egyaránt beleszámítanak a nyugdíjba.
Ugyanígy a kötelező katonai szolgálat is, amelyet 20 évvel ezelőtt szüntettek meg. Az államtól kapott nyugdíj ugyanis nemcsak a keresetek nagyságától, hanem a járulékfizetés időtartamától is függ.
– mondta Igor Horváth, a Nyugdíjtanácsadó munkatársa.
Ha a dokumentumokat már nem találja meg otthon, az archívumban kell utánuk kutatnia. Ezt követően az iratokat személyesen kell eljuttatni a Szociális Biztosítóhoz, ahol beszkennelik és nyilvántartásba veszik őket.
A biztosítónál akkor is lehetnek hiányok a nyilvántartásban, ha Ön munkaviszonyban állt. Ilyenkor a munkaszerződések vagy a bérjegyzékek segíthetnek.
A 2004 utáni időszakra vonatkozóan – amikor az állam már nem fizetett járulékot a diákok után – az éveket később, visszamenőleg is meg lehet váltani saját befizetéssel.