2024. november 18., 16:37

Gyorsabban emelkedtek a bérek, mint az élelmiszerek árai

Meghaladta a reálbérek növekedésének üteme az élelmiszerek áremelkedését Szlovákiában az év második negyedévében éves összehasonlításban – derült ki a Szociáldemokrácia Intézete (ISD) elemzéséből, amelyet a TASR hírügynökség ismertetett.

élelmiszer, üzlet
Fotó: unsplash.com

A most nyilvánosságra hozott statisztika szerint a vizsgált időszakban a reálbérek növekedésének üteme éves szinten 4,9 százalékos volt, miközben az élelmiszerek árainak emelkedése ugyanebben az időszakban 3,1 százalékos volt. Az alapul vett időszak végére a hivatalos országos átlagbér havi 1520 euróra emelkedett, ami éves szinten 7,1 százalékos emelkedést jelent.

A trendek kapcsán az ISD felügyelő tanácsának elnöke Martin Halás arra mutatott rá, hogy az élelmiszerek árainak alakulását több faktor befolyásolta, jelentős mértékben az energiaárak. Kifejtette: az energiaárakra vonatkozó állami támogatásoknak köszönhetően a vártnál 7 százalékkal lassabb ütemű volt az infláció. Hozzátette: amennyiben az energiaárak állami dotációja a jövő évben is szinten marad, akkor az élelmiszerárak emelkedésére gyakorolt nyomás is mérsékelt marad.
pénz
Illusztrációs felvétel
Fotó:  Pexels

Martin Halás szerint részben a minimálbér szintjének emelkedése is befolyásolhatja majd az élelmiszerek árainak emelkedését a jövőben, viszont ennek a tényezőnek várhatóan nem lesz érdemi befolyásoló ereje az infláció teljes mutatóira.

Az ISD szakértője szerint az élelmiszerek árainak emelkedését az energiaárak emelkedése mellett a magasabb gyártási költségek, illetve a csökkenő vásárlóerő és ugyancsak az üzletláncok nyeresége külföldre folyatásának hosszú távú trendje befolyásolja. Rámutatott: Szlovákiából éves szinten 150-180 millió euró adózatlan nyereséget folyatnak ki, ami több, mint egy milliárd eurót jelent az elmúlt évtized tekintetében.

Az intézet vezetője hangsúlyozta: a szlovákiai háztartások átlagban bevételeik 23,6 százalékát költik élelmiszerre, ami jelentősen magasabb arány, mint ezeknek a költségeknek az Európai Unió tagországaiban kimutatott átlagos aránya, ami 18 százalék. Hozzátette: az arányok még komolyabb különbséget mutat az alacsony bevételű háztartások és az idősek esetében, mivel ők átlagban bevételeik 28 százalékát költik élelmiszerekre.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.