2025. november 28., 17:35

Gyorsabb ütemben nőttek az ingatlanok árai

Pénteken tette közzé friss adatait a szlovák Statisztikai Hivatal (SÚSR), amelyek azt mutatják, hogy a szlovákiai lakóingatlanok árai a harmadik negyedévben érezhetően gyorsuló ütemben emelkedtek.

 

házépítés
Fotó: pixabay.com

A megvalósult adásvételek átlagos összege negyedéves összevetésben 4,9 százalékkal, éves szinten pedig 13,4 százalékkal nőtt, ami az elmúlt 3 év leggyorsabb ütemű összegnövekedését jelenti.

Az összegbővülést elsősorban a használt, tehát már meglévő ingatlanok árainak emelkedése okozta, ezek érai egyetlen negyedév alatt 5,5 százalékkal emelkedtek, miközben az új ingatlanok árai mérsékeltebben, 1,9 százalékkal nőttek.

Területi bontásban minden megyében emelkedtek az árak: a negyedéves növekedés mértéke 1,7 és 6,6 százalék között volt, a legmagasabb értéket már hagyományosan Pozsony megye érte el. Éves összevetésben a házak és lakások átlagosan több mint 13 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban, miközben öt megyében is kétszámjegyű volt az árnövekedés, Nyitra és Besztercebánya megyében pedig 20 százalék feletti volt az átlagos drágulás.

A legtöbb régióban az új ingatlanok ára nőtt gyorsabban, de például Pozsony és Besztercebánya megyében éppen a használt ingatlanok ára mutatott erősebb dinamizmust.

Hosszabb távon a mostani árszint azt jelenti, hogy a lakóingatlanok ára 2025 harmadik negyedévében átlagosan 115 százalékkal haladták meg az összehasonlítási alapként használt 2010-es bázisévet: az új ingatlanok 79 százalékkal, a használtak több mint 131 százalékkal drágultak ez idő alatt.

Az adatok összességében azt jelzik, hogy a piac a korábbi lassulás után ismét egy erőteljesebb növekedési szakaszba lépett, amelyben a kereslet a használt lakóingatlanok szegmensében különösen erőteljesen megnyilvánult. A számok alakulása pedig azt sejteti, hogy rövid távon továbbra is felfelé mutató ártrenddel érdemes számolni.

 

Megosztás
Címkék