Érezhetően emelkedett Szlovákiában az uniós támogatások merítéseinek aránya decemberben
A Szlovákiára eső európai uniós támogatások merítésének aránya érezhetően emelkedett a tavalyi év utolsó időszakában, decemberben elérte a teljes hozzáférhető összeg 12,81 százalékát – közölte a szlovák pénzügyminisztérium.
A merítések arányának emelkedése decemberben 0,5 százalékponttal emelkedett az előző havihoz képest.
A jelenlegi – 2021-től 2027-ig tartó - EU-s költségvetési időszakban Szlovákia potenciálisan 12,79 milliárd eurónyi uniós támogatást hívhat le. Ebből az összegből 2025 végéig Szlovákiában 1,639 milliárd eurónak megfelelő összeget sikerült meríteni – derült ki a pénzügyminisztérium által közzétett adatokból.
Az egyes merítési programokat tekintve az Interreg SK-CZ programon belül tavaly december végéig a rendelkezésre álló 85,32 millió euróból 8,09 millió eurót merítettek Szlovákiában, ami a teljes összeg 9,49 százalékát jelenti. Az Interreg SK-AT programon belül az eddigi merítés aránya ennél is alacsonyabb 7,25 százalék volt.
Címkék