Elrejtett és felgyorsított jövő
Az év eleje általában arról szól, hogy megpróbáljuk előre látni, mit hoz az új év. Így tett a régi parasztember, aki az első napok alakulásából próbálta megítélni az elkövetkező év időjárását, hiszen ez meghatározta az életét biztosító termést. A szofisztikáltabbak már Janus kétarcú időistenhez, a be- és kijárás, a kezdet és a vég védőszelleméhez fordultak, aki egyszerre tud hátra és előre tekinteni. Valahogy így vagyunk ezzel mi is, hiszen a vírus, amely a tavalyi évre rányomta a bélyegét, várhatóan az elkövetkező esztendőre is komoly hatással lesz.
Márpedig a vírus azon kívül, hogy soha nem látott gazdasági visszaesést okozott, felgyorsított bizonyos folyamatokat, és nagyon sok mindent elrejtett. Olyan folyamatokat söpört a szőnyeg alá, amelyek negatív hatásai megjelentek volna, és a vírusválság után fognak kiteljesedni, talán még erőteljesebben.
Reménykedjünk, hogy a vírust az oltóanyag segítségével pár hónapon belül megfékezzük, és minden visszatér a régi kerékvágásba.
Bizakodunk, de azt is látni kell, hogy egy félelmetes tempójú technológiaváltás kellős közepén vagyunk. Elég csak a digitalizációt, a mesterséges intelligencia és a robotika térhódítását, illetve a globalitás és a lokalitás között zajló harcot említenünk.
Az idei év egyik legnagyobb kérdése lesz, vajon érdemes-e visszatérni a gazdasági növekedést hajszoló élethez, és nem kellene-e máshoz fogni.
Hiszen a vírus egyik pozitívuma, hogy talán a Földünk is egy kicsit fellélegezhetett, és nem sikerült a bolygónk kétszeresét elfogyasztani.
Márpedig bolygónk beteg, érezzük a klímaváltozást, és mint egy élő szervezet, a betegségre a bolygó is hőemelkedéssel reagált. Persze az élő szervezetnél sem mindig segít a pár napos láz, és könnyen jön a felülfertőzés. Pedig a Föld beteg, mert a rajta élő több milliárd ember túlfogyaszt, s ehhez próbálja gazdaságát a „legészszerűbben” megszervezni. Többek közt globális termelési láncokat alkotott, hogy kihasználja a „komparatív előnyöket”.
Magyarán, ha az olcsóbb munkaerő valahol egy cent extrahaszonnal kecsegtetett, azonnal odavitték a termelést.
Nos, ezek a láncok besültek. A járvány rávilágított arra, hogy a termelés biztonsága is megér egy misét, ezért várhatóan a termelés globális szervezésében változások várhatók.
Közelebb költöznek a végtermék piacához a gyártósorok, és ebből a mi közép-európai térségünk profitálhat.
Régiónk számára a jövő év erről fog szólni: hogyan lovagoljuk meg ezt a jelenséget, és melyik ország fog ebből többet nyerni. Ez azonban azt is jelenti, hogy
a drágább munkaerőt gyorsabb tempóban fogják leváltani a már könnyen hozzáférhető, megfizethető robotokkal. Ez viszont növekvő munkanélküliséget és csökkenő fogyasztóerőt jelenthet.
A lokalitás erősödését jelentette az is, hogy az egyes államok rádöbbentek, a lakosság ellátását nem bízhatják a nemzetközi kereskedelemre, érdemes a létfenntartáshoz fontos termékeknél legalább részbeni önellátásra törekedni. A jövő év kérdése, hogy ez a tanulság mennyire fog megmaradni gazdaságpolitikai célként.
Amit a vírus leginkább felgyorsított, az a digitalizáció további terjedése.
A karanténszabályok szinte mindenkit a digitális térbe kényszerítettek, és ez az ágazat lett a válság igazi nyertese. Tanárok tanúsíthatják, hogy fél év alatt soha nem látott tudásanyagot sajátítottak el az informatika terén.
Persze jó dolog, hogy a digitális tudásunk gyarapodott, de azt is látni kell, hogy ez a közösségeink gyengülését, az emberek magukba zárkózását okozhatja.
Ha gyengülnek a közösségeink, gyengül a közös értékek tisztelete, és amint láttuk, ez a mindenféle értéket elutasító, ködös ideológiák erősödéséhez vezet. Tapasztaltuk ezt abban is, hogy
tavaly tovább erősödött az egyetlen üdvözítő ideológia uralmára való törekvés, ami egyes remények szerint végül a világkormány kialakításához vezetne. Ez a folyamat az új évben sem fog megszakadni.
A vírus elleni harc eltakarta a nagy geopolitikai játszmát, amely a világ-, illetve regionális hatalmi hegemóniáért folyik. Az USA és Kína versengése az új amerikai elnök beiktatásával talán más dimenzióba kerül, a kölcsönös vámháborút visszaszorítják, új eszközök jelennek meg a háborúban, és felértékelődik a digitális technológia feletti felügyeletért folyó harc. Azt is látni kell, hogy ebben a harcban nem Amerika és Európa áll nyerésre. Mi egyelőre túlzottan Kínára figyelünk, de a surranópályán várhatóan India is beszáll a küzdelembe.
Mivel szinte közvetlen szomszédunk, érdemes Oroszországgal is foglalkozni, főleg a Putyin utáni birodalommal. Kína kiterjesztené a hatókörét az oroszok szibériai területeire. A keleti területeken pedig Európa (főleg Németország) növelhetné a befolyását, már ha ezzel nem váltaná ki Amerika félelmeit és rosszallását, hiszen ez volna Európa érdeke, amivel kétségkívül erősödhetne.
A helyzetet bonyolítja, hogy a tavalyi azeri kaland által megerősödve Törökország is be szeretne hatolni a térségbe, kihasználva Közép-Ázsia türk tudatú köztársaságainak szövetségét.
Ez persze nagyon nagy falat és a vetélytársak erősek. Ezekben a kérdésekben jövőre még nem lesz áttörés, de a folyamatokat már érdemes lesz figyelni.
Európát, a vírusjárvány a rosszul kezelt előző válság után legyengülve, már-már stagnálásban érte.
Bár tudott határozott ellenintézkedést hozni a gazdaságmentő csomag elfogadásával, de
meglátszik az Európát feszítő konfliktus, az egységes Európa, illetve a nemzetállamok Európája közötti harc.
Ennek megnyilvánulása egyben
a kontinens vezetéséért folyó harc a Tanács, a Bizottság és a Parlament között.
Ha a nemzetállamok vezetőiből álló Tanácstól a végső döntés a Parlamenthez kerülne, az a föderatív Európa győzelmét jelentené.
Ez a harc stabilitási válságot okoz az EU vezetésében, s nagyrészt ez okozza Európa utóbbi években történt lemaradását.
Sajnos ennek a harcnak az erősödésére számíthatunk az idén, miközben megfigyelhetjük, hogyan költik majd el az egyes tagállamok sokszor ideológiai alapon a gazdaságmentő csomag által nyújtott forrásokat.
Végül Szlovákia esetében szóljunk arról, mit takart el a vírusválság.
A vírust megelőzően az ország már komolyan stagnált. A régiós vetélytársakhoz képest magasak maradtak a munkát terhelő adók és járulékok, az ország nem költött a versenyképességet jelentő kutatásokra és az oktatásra, a külföldi beruházások is kezdtek elmaradni, hogy a regionális egyenlőtlenségekről már ne is szóljunk.
Ezekre a gondokra kellett volna az új kormánynak választ adnia, helyette a járvány legyűrésével küzdött, ami nem volt egyszerű feladat, de lehetett volna kanyarban előzni, hiszen a válság egyben extra források bevonását is jelentette. Helyette
a kormány a meglévő kapacitások fenntartását választotta, és nem volt bátorsága új utak keresésére.
A négypárti koalícióról fél év után kiderült, hogy nem tudja a stabil kormányzást biztosítani, úgy tűnik, mintha a kormány pártjai a saját preferenciáikkal lennének elfoglalva.
Márpedig a válság után vissza kell majd fizetni a felvett hiteleket, és ehhez be kellene mutatni valamilyen fejlődést.
Sajnos a külügy atlantista elfogultságának foglyaként nem kereste más beruházók kegyeit, pedig a világ beruházásainak már több mint a felét Ázsia adja.
Szlovákia középtávú sorsa az új év első hónapjaiban fog eldőlni: képes lesz-e túllépni a koalíciós konfliktusokon, vagy az ország végzetesen a közepes fejlettség csapdájába szorul. Pedig ez a mi bőrünkre is megy.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/1. számában.
