Elérhetetlen cél a saját otthon
A szlovákiai fiatalok csaknem 31 éves korukig a szüleikkel laknak. Ez az Európai Unió második legmagasabb adata, amely mögött a társadalomszerkezeti örökség mellett a gazdasági kiszolgáltatottság is meghúzódik. A változtatáshoz azonban továbbra is hiányzik a politikai akarat.
Miközben a szlovák kormány azt hangoztatja, hogy a lakhatás közéleti prioritás, a fiatalok többségének a saját otthon megteremtése nem valódi cél, hanem távoli vágyálom. A statisztikák nem hazudnak: a lakáspiacon a kétkeresős vásárlók, vagyis házaspárok vannak előnyben, az egyedülálló fiatalok gyakran garzonokban vagy a szülőkkel egy háztartásban laknak. Mindez pedig annak a rendszernek az eredménye, amely nem a részvételt, hanem a kizárást építi be a lakáspolitika működésébe.
Az Európai Központi Bank a közelmúltban ismét csökkentette az alapkamatot, ami ugyan reménykeltő hír lehetne a hitelre várakozók számára, de a valóság ennél sokkal bonyolultabb. A kamatcsökkentés önmagában nem oldja meg azokat a strukturális problémákat, amelyek az egész lakáspiacot jellemzik: a megfizethetetlenséget, a bérlakások hiányát, a regionális egyenlőtlenségeket és az állami szerepvállalás elmaradását.
A rendszer hosszú ideje nem ösztönzi az egyéni házépítést, nem támogatja célzottan az első lakáshoz jutókat, és szinte teljes mértékben a hitelfelvételre és a magántulajdonra épül.
A Wood & Company elemzése szerint Szlovákiában a legdrágább lakások Pozsonyban és Kelet-Szlovákia egyes régióiban találhatók, miközben a legalacsonyabb négyzetméterárak Nyitra, Trencsén és Besztercebánya megyében vannak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezekben a régiókban valójában könnyebb volna lakást venni, mivel az alacsonyabb fizetések miatt az ingatlanárak és a jövedelmek aránya továbbra is kedvezőtlen. A magas ár-jövedelem arány azt jelenti, hogy az ott élők is nehezen tudják kigazdálkodni a saját otthont, különösen önerő és stabil munkaviszony hiányában. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt években szigorodtak a hitelfelvételi feltételek, éppen akkor, amikor egyébként is nehezebb lett hitelhez jutni.
Pozsonyban az átlagos négyzetméterár 3190 euró, Kassa megyében 2102 euró, miközben az olcsóbbnak számító Nyitra megyében is meghaladja az 1389 eurót. Ezek az árak kiköltözésre kényszerítik a fiatalokat, s gyakran már nem is Szlovákia olcsóbb régiói, hanem Ausztria, Magyarország vagy Csehország felé veszik az irányt és egyensúlyoznak a lakhatás és a mindennapi megélhetés között. A lakáspiaci helyzet tehát hozzájárul a fiatalok elvándorlásához, és tovább mélyíti a demográfiai válságot.
A szlovák statisztikai hivatal adatai szerint 2023-ban az elmúlt hat év legalacsonyabb lakásátadási számát rögzítették, és az új projektek indítása tizenegy éves mélypontra zuhant vissza. Összesen kevesebb mint 18 ezer lakást adtak át, és csak 15 ezer új lakás építése kezdődött el. Ez nemcsak a piac, hanem a társadalom szempontjából is a leállást jelenti. A fiatal generáció életkezdési lehetőségei így tovább szűkülnek, miközben a bérlakás szektor érdemi fejlesztése továbbra sem kielégítő.
A helyzetet jól szemlélteti az a tény, hogy a szlovákiai lakosság 23 százaléka tervezi lakásvásárlását öt éven belül, s köztük a 34 év alatti fiatalok a legaktívabbak. Sokan Pozsony, Besztercebánya és Trencsén iránt érdeklődnek, ahol a munkalehetőség ugyan megvan, de a lakáspiaci realitások fojtogatók. A jövő generációja így egyre inkább választás elé kerül: vagy elfogadja a gazdasági kényszert, vagy külföldön próbálkozik.
A Szlovák Nemzeti Bank által bevezetett szigorú hitelfelvételi feltételek is hozzájárultak a helyzet romlásához. A 106 ezer eurós átlagos hitelhez legalább 1105 eurós havi nettó jövedelem kell, miközben az ingatlan árának 20 százalékával rendelkezni kell. Ez Pozsony esetében átlagosan 27 ezer euró. Aki nem tudja előteremteni, annak marad a garzon, vagy a szülői otthon. A rendszer jelenleg nem honorálja azokat az élethelyzeteket, amikor egy fiatal egyedül próbál elindulni; a lakáspolitika a párokat és a középosztálybeli családokat preferálja. Közben azt is látjuk, hogy a fiatalok egyre később kötnek házasságot, az ideális, vagyis kétkeresős modell pedig csak akkor adott, ha a családalapítást eltolják, amikor már jobban keresnek.
A bérlakáspiac még mindig alulfejlett, pedig ez lehetne a kulcs a fiatal felnőttek önállósodásához. Az, hogy az emberek 93 százaléka saját tulajdonú lakásban él, nem a modernizáció, hanem a szocializmus maradványa. Saját tulajdonú lakásban élni jó dolog, de jelen helyzetben ez a vágy hitelekkel teli zsákutcába vezeti a fiatalokat. Az állam szerepvállalása évek óta marginális, miközben a problémák rendszerszintűek.
Lakáshoz jutni ma nem csak pénz kérdése. Aki 35 évesen is a szülői házban él, nem biztos, hogy felelőtlen és ügyetlen, elképzelhető, hogy egyszerűen nincs más választása. A fiatalokat nem a kényelem tartja otthon, hanem a rendszeres kudarc, amit a lakáshoz jutás okoz.
A kamatcsökkentés reményt adhat a piacnak, de valódi változást csak a bérlakásprogram felpörgetésével, kedvezményes induló hitelekkel és építésösztönzőkkel lehet elérni. Ehhez viszont nem politikai nyilatkozat, hanem politikai akarat kell. A fiatal generáció támogatását nem lenne szabad a választások előtt kampánycélokra felhasználni, ez ugyanis olyan terület, ahol politikai konszenzusnak kellene lennie, mert az ország jövőjét határozza meg évtizedekre. Nincs olyan ország, amely versenyképes lehet úgy, hogy saját fiataljainak nem biztosít otthont, jövőt, stabilitást.
A kérdés viszont nemcsak politikai, hanem pénzpiaci is, hiszen a bankok is jelentős hatással vannak arra, ki és hogyan juthat hitelhez. Az alacsony kamatlábak idején a verseny erőteljes volt közöttük, majd a romló gazdasági helyzetben gyorsan kamatot emeltek, de most, hogy az Európai Központi Bank (többször is) csökkentette az alapkamatot, a bankok nagyon óvatosan viszik le a hitelkamatokat. Sokszor bele sem gondolunk, egy-egy ilyen kamatcsökkentés mekkora megtakarítást jelent a hiteleket fizető családoknak, amit aztán elköltenek a boltokban, így pörgetik fel a belső fogyasztást. Jó lenne tehát ennek (is) nagyobb figyelmet szentelni a gazdasági tervezés során, egyáltalán, többet tenni a lakhatási válság megoldásáért.
Megjelent a Magyar7 2025/25. számában.
