2023. július 24., 13:04

Ebben az évben még nem volt ilyen drága a benzin

A hétvégén rendesen elszálltak a benzinárak. Könnyedén átlépték ugyanis a másik képzeletbeli lélektani határt. Tavaly november óta most tankolhattak a legdrágábban a gépjárművezetők.

benzinkút tankolás
Fotó: TASR

Az elmúlt hetekben folyamatosan növekedett a benzin ára, de mindig az 1,60 eurós szinten tanyázott. A hétvégén azonban könnyedén átugrotta ezt a határt.

Emelkednek az olajárak

Ennek oka az olajárak emelkedése. A piacok ugyanis azt feltételezik, hogy az USA és az EU jegybankjai a héten kamatot emelnek. Emellett további jelzéseket várnak a bankok vezetésétől, merrefelé lesz majd az irány az elkövetkező időszakban.

Másrészt az OPEC+ olajcsoport legnagyobb kitermelőitől korlátozott olajellátásra számítanak a piacok.

„Az olajárak emelkedtek, mert Szaúd-Arábia úgy döntött, hogy augusztustól napi egymillió hordóval csökkenti az olajtermelését. Oroszország ama döntése is, hogy augusztustól napi 500 ezer hordóval csökkenti az exportot, az olajár emelkedését támogatta” – magyarázta Lukáš Lipovský nyersanyagelemző.

Emellett Moszkva bejelentette, hogy nem újítják meg az úgynevezett gabonaegyezményt, ami lehetővé tette az ukrán gabona biztonságos exportját az ukrán fekete-tengeri kikötőkből, ráadásul felerősödtek a harcok is Ukrajnában.

Ehhez jön még a fő autószezon, amely során értelemszerűen jelentősen megnő az üzemanyag iránti kereslet.

A gázolaj is drágább lesz

A gépjárművezetők több hétig élvezték a viszonylag olcsóbb gázolajat, hiszen az ára 1,40 eurós szinten volt, ami a benzin árához képest több mint 15 centes különbséget jelentette. A hónap elején azonban a helyzet fokozatosan változni kezdett.

Két hét leforgása alatt a gázolaj ára közel 1,50 euróig kúszott fel.

A hétvégi áremelésnek ezúttal ellenállt, de várhatóan drágulni fog az is. „Az elkövetkező hetekben a folyamatos nyári szabadságolási időszaknak köszönhetően arra számítok, hogy benzinkútjainkon a gázolaj ára is tovább emelkedhet, és meghaladhatja a 1,50 eurós literenkénti szintet, illetve megközelítheti az 1,60 eurós szintet” – vélekedik Lipovský.

Az autósok jelenleg tavaly november óta a legdrágább benzint tankolják, a gázolaj ára még mindig viszonylag alacsony az előző hónapokhoz képest.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.