Csökkentik az új korengedményes nyugdíjakat, a régiek viszont akár magasabbak is lehetnek
Bizarr helyzet alakult ki a korengedményes nyugdíjak körül. Annak ellenére, hogy néhány héten belül az új elfogadott törvény értelmében csökkenteni fogják az újonnan megítélt korengedményes nyugdíjakat, a már régebben megítélteket akár emelhetik is. Ennek a költségei több millió euróra rúgnak.

A 40 ledolgozott év utáni korengedményes nyugdíjazás tavaly óta lett sláger. Többek közt azért olyan vonzó sokak számára, mert a klasszikus nyugdíjakkal ellentétben minden hiányzó hónap után nem fél százalékot vonnak le, hanem csak a nyugdíj háromtizedét.
Azt viszont kevesen tudják, hogy a kedvező feltételek nem csak a jelenlegi nyugdíjasokra vonatkoznak.
Még Eduard Heger kabinetje elrendelte, hogy a 2023 előtti valamennyi korengedményes nyugdíjat eszerint a kulcs szerint számoljanak át.
A Szociális Biztosító most kezdi meg ezt a megaműveletet.
– magyarázta Martin Kontúr, a Szociális Biztosító szóvivője.
Akit ez érint, a korengedményes nyugdíja havonta akár több tíz euróval is növekedhet. Az első tételben mintegy 50 000 nyugdíjas örülhet majd az emelésnek, akik már több éve élvezik a nyugdíjukat.
Az egész helyzet pikantériája az, hogy a jelenlegi kormány újabb törvénymódosításának köszönhetően a jövőbeli korengedményes nyugdíjakkal viszont pont az ellenkező irányba megyünk.
Aki május 15-e után kéri a korengedményes nyugdíjat, annak még jobban lefaragják.
Míg az állam az új korengedményes nyugdíjakon spórol, a régiek pluszpénzébe kerülnek. Összesen több mint 120 ezer korábbi korengedményes nyugdíjat értékelnek ugyanis át.
Az ezzel járó költségeket évi 30 millió euróra becsülik. A jelenlegi kormány szerint ezen már nem lehet változtatni. A biztosító 2026-ig újraszámolja és emeli a nyugdíjakat mindazok számára, akik megfelelnek a fent említett feltételeknek.