Csehországban majdnem 6, Romániában pedig 8 százalékos az éves infláció
Októberben 5,8 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban a szeptemberi 4,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában.

Ez a legnagyobb inflációemelkedés 2012 januárja óta. Az infláció októberi növekedése meglepte az elemzőket is, akik legfeljebb 5,7 százalékkal számoltak. Most azonban az a többségi álláspont, hogy az infláció az év végére akár a hat százalékot is meghaladhatja.
Októberben szinte minden drágult Csehországban.
A lakbérek 5,5 százalékkal, a vízdíjak 5,5 százalékkal, a dohányáruk és az alkoholos italok 8,6 százalékkal, a közlekedési kiadások 11,6 százalékkal, a tej 13,1 százalékkal, az étolaj 15,9 százalékkal a cukor pedig 17,4 százalékkal kerül többe, mint egy évvel korábban.
Csökkent a gyümölcs ára 4,1 százalékkal, a zöldség ára, 1,2 százalékkal, a húsfélék ára 0,8 százalékkal.
A termékek összességükben 5,4 százalékkal, a szolgáltatások pedig 6,6 százalékkal drágultak egy év alatt.
Havi összehasonlításban 1 százalékos volt az infláció októberben.
Októberben a nem élelmiszerek 11,39 százalékkal kerültek többe a tavalyi tizedik hónaphoz mérten, az élelmiszerek fogyasztói árindexe 5,25 százalék volt, míg a szolgáltatások 3,96 százalékkal drágultak.
Szeptemberhez képest a fogyasztói árak 1,78 százalékkal emelkedtek. A statisztikai intézet által közölt, termékekre és szolgáltatásra lebontott részletes ismertetésből kiderül, hogy legnagyobb mértékben a villamosenergia és a gáz drágult, ezek átlagban 30 százalékkal kerültek többe októberben, mint egy éve. A villamosenergia 24,65 százalékkal drágult egy év alatt, míg a gáz 46 százalékkal került többe. Az üzemanyag is 23 százalékkal drágult.
A Román Nemzeti Bank (BNR) kedden 25 bázisponttal, 1,75 százalékra emelte az alapkamatot, miután októberben is ugyanolyan mértékben 1,50 százalékra növelte. Egyes elemzők arra számítottak, hogy a központi bank már novemberben 2 százalékra emeli az alapkamatot.
Adrian Vasilescu, a BNR stratégiai tanácsadója szerdán az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy az inflációt a több ezer termék és szolgáltatás közül összesen hat gyorsította fel, ezek közül is néhánynak rendkívüli mértékű drágulása. Úgy vélte, a központi bank jól tette, hogy csak 25 bázispontos alapkamatemelésről döntött, ugyanis az üzemanyag, a gáz és a villamosenergia árát nem tudja befolyásolni a monetáris politika.
A BNR illetékesei korábban elmondták, hogy egy túl gyors alapkamat-emelési ütem megfojthatja a gazdasági növekedést, ami elkerülendő.