Az új évben sem ér véget a jelzáloghitelek drágulása
Bizonytalan idők várnak ránk. A jelzáloghitelek kamatai már közel egy éve emelkednek, a következő hónapok kilátásai szerint pedig további drágulásra számíthatunk. Sokakra, akiknek a nagyon alacsony kamatozású fix kamata fokozatosan megszűnik, nagyságrendekkel magasabb kamatok várnak, ami miatt több száz euróval is nőhet a havi törlesztőrészletük.

A törés a jelzáloghiteleknél február-március fordulóján következett be. Évekig tartó csökkenés után a kamatok hirtelen emelkedni kezdtek. A bankok hónapról hónapra emelték a jelzáloghitel-kamatokat, mígnem azok a nem egészen egy százalékról négy százalékra emelkedtek, és általában véve teljesen mindegy, milyen hosszúságú hitelről van szó, írja a tnvoviny.sk portál.
A monetáris politika szigorítása és az Európai Központi Bank (EKB) alapkamatának emelése csak idő kérdése volt” – magyarázta Eva Šablová, a FinGO.sk hitelügyi igazgatója.
Ebből a szempontból a 2022-es év úgy vonul be a történelembe, mint amikor végleg véget ért a szuperolcsó jelzáloghitelek korszaka, amelyek azonban hosszú távon igencsak alulmaradtak a megszokottól.
„A kamatlábak meredek emelkedése sokkot okozott, de az emberek fokozatosan megszokják. Más területekhez hasonlóan itt is „összébb kell húzniuk a nadrágszíjat”, és fel kell készülniük a lényegesen magasabb törlesztőrészletekre” – tette hozzá Šablová.
Ami még rosszabb, hogy az előrejelzések sem néznek ki a legjobban. A jelzáloghitelek drágulását jósolják a következő hónapokban is.
„Még az idei év utolsó napján is változtak a kamatok az egyik bankban, így nem számítok rá, hogy ez az új évben másképp lesz. A legfontosabb mutatók azt jelzik, hogy a kereskedelmi bankok kamatai továbbra is növekedni fognak” – mondja Matej Dobiš, a Pénzügyi Iránytű ügyvezető igazgatója.
A jelzáloghitelek áremelkedésének üteme azonban már nem lesz olyan radikális, mint tavaly volt.
„2023-ban a háztartások eladósodása nagy valószínűséggel lelassul, mivel egyre kevesebben lesznek jogosultak a drágább jelzáloghitelekre. További kamatemelésre számítunk, de ennek nem szabadna már ennyire drámainak lennie” – fűzte hozzá Šablová.
– tette hozzá Dobiš.
Emiatt sokan bizonytalanok. Főleg azok, akiknél megszűnt vagy néhány hónapon belül megszűnik a törlesztőkamatok rögzítése. Már most biztos ugyanis, hogy a havi törlesztőrészletük radikálisan emelkedni fog.
A kérdés az, hogyan lehet a legjobban mérsékelni ezt a családi költségvetésre gyakorolt hatást. Az első tipp a jövő megelőzése. Azok, akiknek a fixációja néhány hónapon belül szűnik meg, már most intézhetik az új feltételeket.
A szerződés aláírása után hat hónap áll rendelkezésére a kölcsön lehívására. Egyes bankokban ez a megoldás akár 12 hónappal előre is lehetséges” – mondta Šablová.
Így a fixálási időszak végéig megőrizheti eredeti alacsony kamatát, és elkerülheti a végtörlesztési bírságot, miközben előre biztosíthat egy olyan kamatot, amely fél év múlva minden bizonnyal magasabb lesz.
Ha pedig a rögzítés évfordulója alkalmával az eredeti bank kedvezőbb ajánlatot tesz, akkor egyszerűen nem kezdi meg az új hitel felvételét egy másik banknál, hanem tovább fizeti az eredeti jelzáloghitelt.
Másrészt, ha a fixáció több mint egy év múlva ér véget ér, nem kell pánikba esni. Lehet ugyanis, hogy most nem a refinanszírozás a legmegfelelőbb lépés.
– magyarázta a szakember.
Így felkészítheti a családi költségvetését a megnövekedett kiadásokra, és egyúttal ún. anyagi párnát is teremthet arra az időszakra, amikor a törlesztőrészlet ténylegesen emelkedésére sor kerül.