Az elemzések szerint tél végére javulhat az ipari helyzet
Az ipar sérülékeny, és jelentősen függ az autóipar és az energetikai szektor teljesítményétől. Az év végéig tartó időszak inkább a mélypont kereséséről szól, mint a tartós fordulatról. A három hónapos késéssel jelentkező előrejelző mutatók arra utalnak, hogy a tél végére javulhat a helyzet, a teljes kapacitás azonban egyelőre még nem látható. Ezt Tomáš Boháček, a 365.bank elemzője közölte az októberi ipari termelés adataival kapcsolatban, amelyeket a Szlovák Statisztikai Hivatal (ŠÚ SR) tett közzé.
Szerinte az ipart a következő időszakban továbbra is három tényező fogja befolyásolni: az autóipar, az energetika és az európai kereslet. Az egyre növekvő verseny, az elektromos járművek gyártásának változásai és az Európa-szerte eltérő kereslet a következő hónapokban is kockázatot jelentenek.
„A helyzet javulásának kulcstényezője ezért a legnagyobb európai országok, elsősorban Németország gazdaságának élénkülése lesz, amely jelentős hatással van az egész EU alakulására. Pozitív impulzusokra számíthatunk a készülő német fiskális csomagtól is, amely az ország történetének egyik legjelentősebb költségvetési ösztönzője lehet” – tette hozzá Matej Horňák, a Szlovák Takarékbank elemzője.
Horňák szerint fontos lesz figyelni a transzatlanti kapcsolatok további alakulását is. Bár megállapodás született az EU és az USA között, amely viszonylag magas vámokat tartalmaz az európai gyártókra, továbbra is aggodalomra ad okot az amerikai kereskedelmi politika kiszámíthatatlansága.
A Szlovák Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint Szlovákia ipari termelése 2025 októberében éves szinten 3,8%-kal csökkent, így az idei évben már nyolcadik alkalommal esett vissza. A szezonális hatások figyelembevételével a havi ipari termelés 2,5%-kal csökkent. A 15 vizsgált ágazatból összesen 7 teljesített rosszabbul éves szinten, köztük több kulcsfontosságú szlovák ipari szektor.