Az egyszerűbb útdíjfizetés felé haladunk Európában
2024 márciusában Szlovákiában elindult az Európai Elektronikus Útdíjszolgáltatás (EETS), és a szlovák piacra négy nemzetközi szolgáltató lépett be. Jelenleg már a teljes útdíjbevétel több mint felét (54,5 %) ők biztosítják – közölte pénteken a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS).
„Az EETS egységesítette az útdíjszedés folyamatát Európa-szerte, és örömünkre szolgál, hogy immár másfél éve részesei lehetünk ennek a rendszernek” – értékelte Peter Braška, az NDS díjszedési és IT-igazgatója.
A szolgáltatás indulása óta 900 ezer járművet regisztráltak az EETS-be, közülük sokan napi szinten aktívan használják. A fuvarozók összesen közel egymilliárd kilométert tettek meg a rendszer keretében.
Az EETS-en belül a megtett kilométerek alapján a legnagyobb arányban a szlovák fuvarozók szerepelnek (34 %), őket a lengyel járművek követik (21 %), a harmadik helyen a román fuvarozók állnak (12 %). A sorrendben utánuk a cseh (9 %) és a magyar (7 %) fuvarozók következnek.