Átadták az Év Vállalkozója Díjakat
A komáromi Tiszti Pavilon dísztermében pénteken átadták Az Év Vállalkozója Díjat. A díjat a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége osztja ki, öt kategóriában.
Az Év Vállalkozója verseny célja lehetőséget adni a cégüket tudatosan építő vállalkozók számára, hogy bemutassák az utóbbi évben implementált újítások hatását vállalatuk és környezetük mindennapjaira. Elért eredményeik a hatékonyság növelése, ill. ügyfélkiszolgálás javítása terén inspirálók lehetnek további felvidéki vállalatok számára.
Az elismeréseket az Év Gazdája, az Év Fiatal Vállalkozója, az Év Innovatív Vállalkozója, az Év Női Vállalkozója és az Év Családi Vállalkozása kategóriákban osztották ki.
A péntek délutáni eseményen egybegyűlteket Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke köszöntötte. Az elnök elmondta, mintegy 200 vállalkozásra érkeztek jelölések, így a szakmai zsűrinek nem volt egyszerű dolga. A jelölések száma a tavalyi évhez képest emelkedett, évről évre növekvő tendenciát mutat. A szervezet elnöke elmondta, függetlenül attól, hogy a döntőbe jutott 15 vállalkozás közül melyik lesz a győztes, a teremben csak nyertesek vannak, mivel ebben az erős mezőnyben a döntőig eljutni sem volt egyszerű. A vállalkozói környezet egészéről szólva Iván Tamás elmondta, a vállalkozók helyzete egyáltalán nem egyszerű, a kormány konszolidációs intézkedései egyre inkább éreztetik hatásukat. Az adók, a járulékok, a munkabérek és az adminisztrációs terhek is nőnek. "Hál' Istennek a felvidéki magyar vállalkozók ebben a helyzetben nem hátralépnek, hanem azt nézik, hogy hol tudnak diverzifikálni, hol tudnak újabb termékekkel vagy szolgáltatásokkal többletbevételre szert tenni" – mondta. Hangsúlyozta, bár a piaci logika értelmében a vállalkozók ellenfelei egymásnak, de előrelépést csak úgy tudnak elérni, ha együttműködnek.
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke elmondta, mindig jó vállalkozó szellemű emberek között lenni. A pártvezető hangsúlyozta, minden díjazott kategória fontos szerepet tölt be nemcsak a gazdasági rendszerben, hanem a a felvidéki magyar közösség életében is.
Gubík szerint a vállalkozók jó példát mutattak abból, hogy csak a komfortzónánkból kimozdulva tehetjük gazdagabbá szülőföldünket és sikeresebbé közösségünket! "A vállalkozói teljesítmény nem önmagában áll, hanem hozzájárul ahhoz, hogy a felvidéki magyar közösség otthonosabbá, erősebbé és élhetőbbé váljon" – mondta a pártelnök.
Az esemény nyitóelőadását Rakonczay Gábor tartotta, 75 nap az óceánon címmel. Az emberi teljesítőképesség végső határait feszegető magyar extrémsportolóval legutóbb tavaly, az utolsónak mondott óceán-átevezése előtt olvashattak interjút lapunkban. Akkor elmondta, ha az sikerül neki, akkor az életveszélyes kalandokból visszavesz, és az ultrafutásra koncentrál. Legutóbb Szófiában aratott diadalt egy 10 napot ultrafutó versenyen. A dobogó első fokához 1217 kilométert kellett lefutni. Rakonczay egyedül és szólóban is átevezte az Atlanti-óceánt, melyet egyébként át is vitorlázott, gyalog átszelte Grönlandot kétszer, és elment a Déli-sarkra is, természetesen gyalog. Felfutott a tengerszintről a Mount Blancra, és még számos, az átlagember számára elérhetetlen sportteljesítmény és cím birtokosa. Előadásában a sportolói teljesítmény és a vállalkozói lét párhuzamait tárta fel. Rakonczay Gáborral interjút is készítettünk, amely hamarosan megjelenik a MAGYAR7-ben.
Az Év Gazdája a komáromi járásbeli Pat községben és környékén gazdálkodó Pém Bálint lett, aki a PEMAK SK és a Villem&Forró Kft. vezetője lett. Fő profilja a mák, illetve az abból készült élelmiszerek és kozmetikumok. Emellett gluténmentes termékeket is készít. Pém Bálinttal korábban nagyinterjút is olvashattak lapunkban.
Az Év Családi Vállalkozása a bátorkeszi Euro PRESS B. K. Kft. lett, Cséplő Zoltán és Cséplő Szilárd tevékenységét ismerték el. Biztos fogta már a kezében valamelyik terméküket, akkor is, ha nem tudja. A cég ugyanis csomagolóanyagokat gyárt, termékpalettájukon a zacskótól a különböző dobozokig minden megtalálható. Közel harminc embernek adnak munkát.
A hölgyeket is díjazták. Az Év Női Vállalkozója elismerő címet Barthalos Réka, az Artis Centrum vezetője vihette haza. Az Artis Centrum korai fejlesztőközpont, ahova azok a szülők fordulhatnak, akik úgy érzik, gyermekük valamilyen területen fejlesztést igényelne, legyen szó akár a mozgásról, amelyre mindenki elsőként gondol, ha ilyesmiről esik szó, egészen a kognitív területekig. Az Artis ma már népes szakembergárdával dolgozik együtt. Barthalos Réka elmondta, véleménye szerint nőként nehezebb vállalkozni.
Az életben általában, a vállalkozásokban pedig különösen fontosak az innovációk. Az Év Innovatív Vállalkozója 2026-ban Múcska József, a 22MEDIA médiaügynökség vezetője lett. A klasszikus médiaügynökségi feladatok ellátása mellett cégének saját AI-termékei is vannak. Mai, teljesen digitális portfóliójukat látva, aki nem tudja, nehezen hiszi el, hogy az első termékük egy nyomtatott lap volt. Múcska József elmondta, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy támogató munkahelyi közeget hozzon létre.
A kategóriagyőztesekkel portálunkon, a Ma7-en videóinterjúkat is láthatnak.
A cikk a MAGYAR7 23. számában jelenik meg.