2022. április 30., 16:52

Április utolsó napján is tovább drágulnak a hitelek

Februártól a lakáshitelek folyamatos drágulásának vagyunk szemtanúi, nem ritka, hogy egy-egy bank két hónap alatt négyszer emelte a kamatlábakat, pedig a nemzetközi pénzpiacon a mozgások nem voltak ilyen dinamikusak.

201610171212440.00000000001a_Lakashitel.jpg

A szlovák bankok viszont felkészültek a drágulásra, így ma már csak álom, hogy 1 százalék körüli kamatlábak mellett kössük le lakáshitelünket 5-10 évre. A hosszabb fixáció esetén vagyis öt évre és hosszabb időszakra már a két százalék körüli értékek a jellemzőek.

Eközben a szlovák lakosság jelentős része igyekszik menteni a menthetőt, vagyis a felvett hitelek összege márciusban is rekordnagyságú volt, amely nem csak azzal függ össze, hogy sokan akarnak lakást vagy éppen házat vásárolni, hanem a polgárok igyekeznek a hiteleiket még a drágulás előtt refinanszírozni, hosszabb lekötés mellett.

Ezzel együtt azzal is szembe kell nézniük, hogy a hitelek ügyintézése során a kamatlábak drasztikusan emelkednek, s nem feltétlen azzal a kamatlábbal kapják meg az összeget, amellyel azt igényelték.

Tegyük hozzá, eközben a nagy kereslet mellett az ingatlanok árai az egekben és az új lakások esetében a hitelek drágulása ellenére nagy változás nem várható, mert a legfrissebb hírek szerint az építőanyagok ára tovább emelkedik, ha egyáltalán lesz anyag. A helyzet tehát korántsem egyszerű, s még április utolsó napjára is érkezett kamatlábemelésről szóló hír.

A VÚB ugyanis áprilisban másodszor, február óta már negyedszer emelte a kamatlábait, így az egyik legnagyobb piaci szereplőnél a legalacsonyabb kamatláb is 1,69 százalék, de csak 1 és 3 éves fixáció esetén, négyéves lekötés mellett 1,89 százalék, öt évnél már 1,99 százalékkal számolhatunk. A jelenleg egyik legnépszerűbb 10 éves lekötés esetében már 2,79 százalékos évi kamatlábbal kell számolnunk, amely bő két hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt.

Azt pedig még mindig nem sejteni, meddig növekednek a kamatlábak, amelyek az elmúlt évek során jócskán egy százalék alá süllyedtek, tegyük hozzá, mindez már akkor sem tűnt hosszabb távon fenntarthatónak, de a pénzpiaci folyamatoknak köszönhetően élvezhettük ennek előnyeit. Amennyiben viszont a gazdasági nehézségek az európai gazdaságban tovább tartanak, akkor nem elképzelhetetlen, hogy még a nyár előtt minden kamatláb, vagyis a rövidebb fixáció mellett is két százalék felé emelkedik. Korábban arról beszéltek a szakemberek, hogy itt stabilizálódhatnának a kamatlábak, de látnunk kell, ez még mindig alacsonyabb, mint a környező országokban, ahol nem euró a hivatalos pénznem.

Más kérdés, hogy ott léteznek olyan programok, amelyek a lakásvásárlást elérhetőbbé teszik a lakosság számára, Szlovákiában ez hiányzik, viszont ha a folyamatok nem állnak meg, akkor mindenképp szükség lesz ezekre, mert a lakhatás biztosítása egyre nagyobb csoport számára válik túl nagy kihívássá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.