Ami egy lecsó mögött van
A közösségi médiában napjainkra mémesedett az a korábban is futó állítás, mely szerint nagyanyáink, ha nyáron valami olcsó ételt szerettek volna összeütni, készítettek egy lecsót. Ma, ha lecsót készítünk, kiürül a pénztárcánk. Hajdan elég volt a kertből behozni a hagymát, ma viszont ebből is Kínában termelik a legtöbbet…
A jó lecsó persze kolbásszal, szalonnával és tojással az igazi. A sertés- és baromfiágazat helyzetéről korábban már írtunk ezeken a hasábokon. Az iparági vezetők elmondták, a magas adó- és járulékterhek mellett a takarmány- és energiaárak nem várt növekedése hozza nehéz helyzetbe az ágazatokat. A mindezek eredőjeként kialakult nyomás következtében többek csökkentették az állományukat, vagy, ami rosszabb, felszámolták a tenyészeteiket, ami az import növekedéséhez, és/vagy a hazai húsáru drágulásához fog vezetni.
Eladták a hízósertéseket, ha szerencséjük volt kaptak értük annyit, amennyivel a takarmányt szállító cégnek tartoztak. Prognózisa szerint, ha a jelenlegi felvásárlási árak maradnak, és a gabona ára sem növekszik, akkor a tenyésztők az előző évek veszteségeit idén és jövőre fogják tudni ledolgozni. Ez lakossági nézőpontból azt jelenti, hogy a sertéshús termékek – tehát az „olcsó” nyári rántottánkhoz szükséges kolbász és szalonna – kiskereskedelmi ára az elkövetkező hónapokban valószínűleg emelkedni fog.
Nagyanyáink a tojást a tyúk alól, a szalonnát és a kolbászt a spájzból, az előző évi disznóölés eredményeként vették elő. A hagymát, a paprikát és a paradicsomot pedig a kertben szedték fel/le. A maitól kedvezőbb árat így tudták produkálni, értelemszerűen azzal is lejjebb nyomva azt, hogy maguknak az ültetésért, kapálásért, öntözésért, karózásért, kötözésért, fattyazásért, permetezésért és betakarításért nem számoltak fel munkadíjat. Ha mindezt monetizálnánk, máris megdőlni látszana az olcsó lecsó mítosza, de szerencsére ez 90 évet élt nagyszüleimnek soha nem jutott az eszébe.
A városi lakosság értelemszerűen már nem is tudná hol megtermelni a zöldséget, és lassan faluhelyen is annyi korlátozás nehezíti a haszonállattartást, hogy az még a falvakban is visszaszorulhat.
Azt, hogy ez egy létező probléma a vidéki lakosság számára, az is mutatja, hogy a vidéki szavazókat zászlaja alá sorakoztatni kívánó, radikális jobboldali Republika párt, miután belátta, hogy a nagyvárosokban sokkal inkább a progresszíveknek terem babér, nem nekik, a témát sikerrel csatornázta be a választási kampányába is. Nemrégiben, az egyik, nagy hagyományokkal rendelkező, szlovák vidéki fesztiválon országos petícióba kezdtek a haszonállattartás „legalizálásáért”. Mondhatnánk, hogy persze, kilóg a kampánylóláb, de már a lótartáshoz is annyi papírt kell elintézni, hogy ebben a kontextusban nem is merjük használni ezt a szólást.
Hajdan a csallóközi kertekben zöldség termett, ma már az egykor „hardcore” fóliás falvakban is pázsitot látni a fóliasátrak helyén, a fű meg egyelőre nem szerepel a lecsó összetevőinek listáján.
(Az étolaj felhasználásától most e cikk keretei között tekintsünk el, vélelmezve, hogy mindenki a szalonnás megoldást választja, amelyből kisül az elegendő zsiradék. A repce, a napraforgó és az ukrán háború összefüggéseinek taglalása ugyanis önálló cikket érdemelne.)
Röviden összefoglalva: mivel az előző, aszályos évben kevés hagyma termett, az igény pedig változatlan volt rá, a legnagyobb termelők visszafogták a kereskedelmet. A világ legnagyobb hagymatermelői India és Kína, melyek a világ termelésének valamivel több mint felén osztoznak, igaz, ennek jó része a hatalmas hazai piacon kerül felhasználásra. De a globalizált ellátási láncban levő kockázatokat jól mutatja az is, hogy az európai ember egyebek mellett azért is veheti drágán a hagymát, mert Közép-Ázsiában akkora fagyok voltak, hogy még a hagyma is elfagyott; Pakisztánban áradások voltak, Pakisztán pedig a már említett két hagymanagyhatalom, valamint az USA, Egyiptom és Irán után a világ 6. legnagyobb hagymatermelője. A fentebb említett nagyszüleim valószínűleg nem tudták volna kapásból megmutatni a térképen, hol van Pakisztán, hagymájuk viszont volt…
De a piac már csak olyan, hogy a nemzeti büszkeségtől dagadó kebellel szemben a magasabb felvásárlási árat részesíti előnyben. Így aztán a hazai hagyma egy része külföldre vándorolt, a kamara pedig sajtóhírben kérte az embereket, ne halmozzanak fel készleteket a hagymából, tovább növelve a piaci hiányt.
Természetesen, ha a hagyma az ön kertjében teremne, akkor a pakisztáni árvizek önt nem érintenék a hagymavásárlás szempontjából.
Egy mondat erejéig még a globális ellátási láncnál maradva, a lecsó további összetevőiből sem vagyunk bőségben. Úgy látszik, a brexit miatt annyira hiányoztak a közép-európai munkás kezek a nagy-britanniai üvegházakból, hogy az ottani Tescónak egy időre korlátozni kellett az egy személy által, egyidejűleg vásárolható uborka – ez nem kell a lecsóhoz –, paprika és paradicsom mennyiségét.
Második negyedévi összesített adatok még nincsenek, de az első negyedévben kevesebb hazai paradicsom került kiskereskedelmi forgalomba, mint ez előző év hasonló időszakában. Természetesen a meleg időjárás a fenti problémák közül legalább a rezsiköltséggel kapcsolatosakat megoldja. Viszont év elején a zöldség árának évközi növekedése 22,4 százalékot tett ki, míg a gyümölcsé 16,5-öt.
Megjelent a Magyar7 2023/29. számában.
