2021. február 15., 17:18

Adóemelés nélkül is felújításokkal teli évre számít Nagykapos

A 9600 lakosú Nagykapos, Ung-vidék központja decemberben elfogadta az idei évre szóló költségvetését. Hogyan hatott a járvány a város életére és büdzséjére, milyen szempontok szerint tervezték a 2021-es évet, kellett-e áldozatokat hozni a város gördülékenyen zajló életének megőrzéséért? Erről és még sok minden másról kérdeztük Nagykapos polgármesterét, Peter Petrikánt.

Galéria
+1 kép a galériában

Kezdjük talán a kritikus 2020-as évvel. Milyen hatással volt ez a különösen emlékezetessé sikerült év az idei költségvetésre?

A 2020-as évet szerencsésen átvészeltük. Természetesen bevételeink és kiadásaink egyaránt csökkentek, de bevételeink növelését nem kívántuk a lakosságra terhelni, ezért egyetlen adónemet sem emeltünk meg, tudván, hogy az emberek fizetőképessége is romlott. Nem voltak leépítések és megszorítások sem. Az idei költségvetést óvatosan terveztük meg azzal, hogy a júniusi zárszámadáskor majd szükség szerint korrigálunk, reagálva az addig bekövetkező változásokra, hisz most lehetetlen előre tervezni. Ha a gazdasági visszaesés akkora lett volna, ahogyan azt egyesek emlegették, akkor mi is nagy bajba kerültünk volna.  A költségvetés megalkotása idején azt az elvet követtük, hogy minden eurót megfogunk, és van egy kevéske megtakarításunk is. A pénzügyminisztérium 184 744 €-s kamatmentes kölcsönét is beépítettük a költségvetésbe, amelynek törlesztését csak 2024-ben kell megkezdenünk. Azok az úniós pályázatok is most kerülnek megvalósításra, amelyeket már 4-5 éve megszavaztunk.

Konkrétan milyen felújításokról van szó?

Idén kerül átadásra a felújított szlovák és a magyar óvoda, valamint a művelődési ház. Az óvodákban a tető és a nyílászárók cseréjére került sor, a művelődési ház ezeken kívül klímát, új elektromos hálózatot és fűtésrendszert is kap. De ha már újítunk, akkor önerőből 180 ezer eurót fektettünk az előadóterem teljes rekonstrukciójába is, kiegészítve azt fény-és hangtechnikával.

A belügyminisztériumtól is nyertünk pénzt a romák lakta terület járdáinak megújítására. Mivel a bölcsődei helyek iránt is nagy az érdeklődés, ezért egy konyhával is felszerelt kétosztályos bölcsőde megépítése is tervben van, ahogyan a komposztálóé is, ahol a szerves hulladékokat dolgozzuk majd fel. Van egy gyűjtőudvarunk is, ahol a veszélyes hulladékokat, a használt műszaki cikkeket stb. várjuk városunk lakóitól. Ugyancsak idén kerül átadásra majd az a körforgalom, amelyre még az előző kormánytól 185 000 €-t elnyernünk el.

Ebben a nehéz időszakban valószínűleg Önöknél is emelkedett a munkanélküliek száma!

Arról nincs információnk, hogy a kisvállalkozók mint munkáltatók hány embernek mondtak fel mostanában, feltételezem, hogy igénybe vették az alkalmazottak megtartását szolgáló  állami támogatást, azt viszont tudom, hogy a vasút Mátyócon tömeges elbocsátásokat tervez. Ez mindenképp városunkra is hatással lesz.

Mennyi kiadást jelentettek a városnak a tesztelések?

Az október végi országos tesztelést a honvédség biztosította, az csak minimális kiadást jelentett számunkra. A január 23-án és 24-én zajló teszteléssel pedig egy nagymihályi cég helyi kirendeltségét bíztuk meg, akik a fejenkénti 5 €-s támogatást el is vitték. Most már van saját mobil tesztelő helyünk a városháza földszintjén, amely hétvégenként 8 és 18 óra között működik, míg hétköznapokon a már említett nagymihályi cég két, a helyi poliklinika pedig egy mobil mintavételi helyet működtet. Aki igényli, az előre is kérhet időpontot, így  valójában a hét minden napján meg tudja oldani ebbéli igényét. Ha március elsején megnyílnak az iskolák—amit nagyon remélünk--, akkor az előző két napon mi is várjuk tesztelésre a diákokat és szüleiket.

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.