A Szlovák Nemzeti Bank idén 5 százalékos gazdasági növekedést vár
A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) arra számít, hogy a szlovák gazdaság idén 5%-os ütemben fog növekedni. Ezt Peter Kažimír, az NBS kormányzója nyilatkozta szerdán a szlovák gazdasági és monetáris fejlődés tavaszi kiadványáról tartott sajtótájékoztatón. A jegybank arra is számít, hogy Szlovákia ez év végére elérheti a gazdaság válság előtti szintjét.

Kažimír megjegyezte, hogy a bizonytalanság jelenleg kisebb, mint egy évvel ezelőtt, és minden további lockdown kisebb negatív hatást jelent az ország gazdaságára.
- mondta a jegybankelnök.
Kažimír szerint
a jegybank optimizmusa a külföldi keresletből fakad, éppen ellenkezőleg, a belső fogyasztással viszont problémák vannak.
- mondta a kormányzó.
A munkaerőpiacot illetően Kažimír elmondta, hogy szolid állapotban marad.
- mondta, hozzátéve, hogy az állam támogatási intézkedései segítettek ebben. Idén azonban nem várható nagyobb fellendülés.
A jegybank még a foglalkoztatás további csökkenésére is számít. A foglalkoztatás valószínűleg a jövő év elején fog ismét emelkedni.
- mondta Kažimír, hozzátéve, hogy erre hat a bázikus hatás, vagyis, az emberek többet fognak dolgozni, mint az előző években.
Ódor Lajos a jegybank alelnöke megjegyezte, hogy az NBS előrejelzése három feltételezésen alapul. Szerinte:
Ódor szerint a fogyasztást nagyban befolyásolja, hogy a háztartások rendelkeznek-e elegendő jövedelemmel. Szerinte, ha a jövedelem elegendő, akkor az a kérdés, hogy az emberek miért spórolják meg ezt a pénzt ahelyett, hogy elköltenék.
Az NBS megállapította, hogy az úgynevezett halasztott megtakarítások meghaladják a spórolásokat a rosszabb idők várásával kapcsolatos aggodalmak miatt.
Mivel a halasztott megtakarítások a boltok lezárása esetében merülnek fel, a jegybank arra számít, hogy ennek a pénznek egy része az intézkedések enyhítése után visszaforog a gazdaságba.