A Szlovák Nemzeti Bank figyelmeztet: engedély nélkül kínál hitelt a Rocket Kredit
A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) figyelmezteti a nyilvánosságot a Rocket Kredit nevű társaság tevékenységére, amely deklaráltan a franciaországi Nantes-ban rendelkezik székhellyel. A központi bank szerdai közlése szerint a vállalat semmilyen engedélyt nem kapott az NBS-től, és nem szerepel az intézmény egyetlen nyilvántartásában sem.
A Rocket Kredit a saját honlapján keresztül kínál kölcsönöket, és azt állítja, hogy az Európai Központi Bank (EKB), valamint Hollandia, Románia, Szlovákia, Németország és Franciaország nemzeti bankjai által jóváhagyott és felügyelt hitelintézet. Az NBS szerint ez az állítás valótlan.
– hangsúlyozta a központi bank.
A nemzeti bank egyúttal arra is emlékeztetett, hogy korlátozott felügyeleti jogköre van az olyan szolgáltatókkal szemben, amelyek nem rendelkeznek engedéllyel. Ezek ügyfelei jóval alacsonyabb szintű védelemben részesülnek, mint azok, akik engedéllyel rendelkező intézményekkel szerződnek.
A központi bank ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyasztók körültekintően mérlegeljék, mely társasággal kötnek szerződést, és minden esetben ellenőrizzék az adott szolgáltató engedélyét az NBS hivatalos oldalán: subjekty.nbs.sk.