2021. szeptember 23., 10:45

A Pénzpolitikai Intézet lefelé módosította Szlovákia növekedési kilátásait

A szlovák pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet lefelé módosította a jóniusi prognózisához képest Szlovákia gazdaságának idei bővülését. Júniusi prognózisukban még 4,6 százalékos bővülést becsült az idei évre, ezt szeptemberben 3,7 százalékosra csökkentette.  

gdp
Fotó: Pixabay

Az intézet szerint a gazdaság bővülését a járvány harmadik hulláma fogja tompítani.

Azzal számolnak, hogy a hazai fogyasztás a negyedik negyedévben két százalékponttal csökken, ami elsősorban a szállásadókat, az étkezési szektort, a turizmust és a kulturális ágazatot érinti. Az ipar ellenállóságára számítanak, illetve arra, hogy az átlagbér idén 5,4 százalékkal emelkedik.

A javuló járványhelyzetnek köszönhetően a munkaerőpiac az idei év második negyedévében újra beindította a munkahelyek teremtését. Az első negyedévhez képest valamivel több mint 18 000 ember talált munkát és minden ágazatban nőtt a foglalkoztatás.

Az intézet arra számít, hogy

a munkanélküliségi ráta 2021-ben csak alig haladja meg a hét százalékot, és a következő években fokozatosan elkezd csökkenni.

A munkanélküliségi ráta 2022-ben várhatóan 6,7 ​​százalék körül alakul, és a következő években jelentősen visszaesik, amit majd a helyreállítási tervből származó beruházások is támogatnak.

Előrejelzésében a Pénzpolitikai Intézet feltételezi, hogy a GDP növekedése 2022-ben eléri a 4,2 százalékot,

ami elsősorban a helyreállítási tervből származó beruházásoknak és a háztartások megújult fogyasztásának köszönhető. A járvány körüli bizonytalanság már nem lesz olyan jelentős, és a vállalatok nem félnek újra befektetni. Az előrejelzés szerint a gazdaságba irányuló összes beruházás így majdnem 17 százalékkal nő éves szinten.

Arra számítanak, hogy a névleges bérek jövőre 5,5 százalékkal nőnek. 2023-ban a gazdasági növekedés 5 százalékra gyorsul, köszönhetően az euroalapok programozási időszak végét jellemző gyorsabb lehívása miatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.