2025. december 1., 09:21

A kormány is keresi az utakat?

Az elmúlt hét két fontos előrelépést hozott a szlovákiai közlekedés szempontjából: átjárhatóvá vált az R2-es gyorsforgalmi út völgyhídja, és újra repülőjárat köti össze a két legnagyobb szlovákiai várost. Ennek ellenére mégis úgy érezhetjük, hogy az infrastrukturális fejlesztések továbbra is hiányosak.

közlekedés
Gyönyörű tájon halad végig az R-2-es
Fotó: TASR

Jozef Ráž közlekedési miniszter nincs könnyű heteken túl: a második komoly vonatbaleset után felajánlotta lemondását, ám azt Robert Fico kormányfő – vélhetően pártérdekek miatt – nem fogadta el. Néhány nappal később inkább a Hlas egyik miniszterét hívta vissza, teljesen más ügyek kapcsán, ami egyértelműen elterelte a figyelmet a vasúti közlekedésben tapasztalható problémákról.

Tömegközlekedés hiátusokkal

Évtizedek óta látható, hogy az állami vasúti vállalatok a vastagon mért prémiumok és a nem hatékony menedzsment iskolapéldái. Elég ellátogatni a pozsonyi főpályaudvarra, amely az ország szégyene. Ennek átépítése továbbra is csak egy nagybetűs „távlat”, miközben el kell ismernünk, hogy a pozsonyi központi buszpályaudvar felújítása sikeres volt – bár idén ott is kiderültek gondok.

Aki a Malomliget úti (Mlynské Nivy) autóbusz-pályaudvar néhány évvel ezelőtti átadása után azt gondolta, hogy végre megoldódik az autóbuszos közlekedés, azt most elkeserítheti a tény: ősztől jelentősen csökkentették a bevásárlóközpont alatt elhelyezkedő pályaudvar felszállóhelyeit és buszparkolóit. Így az utasok gyakran egymás mögött, több buszra várnak, csúcsidőben alig van szabad hely – ez pedig nem növeli a modern tömegközlekedés élményét. Az ok, hogy a busztársaságok nem használták ki úgy a kapacitásokat, ahogy a befektető várta, ezért a terület egy részét üzlethelyiségekké alakítják.

A tömegközlekedés tehát nem működik optimálisan. Míg a szlovákiai autóbusz-közlekedés évekkel ezelőtt jelentős privatizáción ment keresztül, addig a vasúti közlekedésben csak néhány vonalon vannak jelen magántársaságok. Ilyen a csallóközi szakasz is, ahol a RegioJet után az állami vállalat az osztrákokkal próbálkozott, majd ismét egy cseh társaság, a Leo Express vette át.

A helyzet azonban itt is ugyanaz, mint a legtöbb déli vonalon: hiába jön egy részmegoldás, ha maga a vasútvonal évtizedekkel le van maradva a modern vasúti közlekedés szintjétől. Az egyetlen sínpár és a folyamatos karbantartás miatt szinte mindig szükség van pótlóbuszokra a nagyjából 100 kilométeres szakaszon.

Merre tovább R7-es?

A csallóközi közlekedést persze az R7-es átadása Egyházgelléig részben megoldotta. Ma már könnyebb Dunaszerdahely környékéről eljutni a fővárosba. Nyilvánvaló azonban, hogy ez a beruházás elsősorban a Pozsony környéki, gyorsan növekvő falvak szlovák lakosságának kedvezett. A dél-szlovákiai lakosság számára prioritás volna az R7-es folytatása – még akkor is, ha számolnunk kell azzal, hogy ez az asszimiláció felgyorsulását is magával hozhatja.

Az is látható, hogy a jelenlegi kormány számára fontos ez az útszakasz, még ha a prioritási listán nem is szerepel az élvonalban. „A szlovák kormány mindent megtesz azért, hogy az R7-es gyorsforgalmi út egészen Érsekújvárig kiépüljön”, erősítette meg néhány hete Denisa Saková (Hlas-SD) gazdasági miniszter a GIB EnergyX akkumulátorcella-gyár építésének megindításakor. Konkrétumok nem hangzottak el, de a korábbi nyilatkozatok szerint együttműködnek a közlekedési tárcával a kérdésben.

Jozef Ráž már többször beszélt arról, hogy terveik szerint az R7-es Pozsonyból a déli régión át egészen Losoncig vezetne, ahol az R2-essel kapcsolódna össze. Tegyük hozzá: a miniszter tavaly még arról beszélt, hogy „már csak 191 kilométer hiányzik Losoncig”, ami jól mutatja, mennyire korai fázisban tart a projekt.

közlekedés
Egy szakasznyi autópálya
Fotó:  TASR

A gazdasági tárca szerint a kínai beruházás miatt – amely most országos prioritás – kulcsfontosságú az R7-es folytatása Érsekújvárig. De még sok lépés szükséges, és néhány év alatt biztosan nem várható jelentős előrelépés. A hiányzó 191 kilométeren egyébként összesen 170 híd épülne — nemcsak a gyorsforgalmi úton, hanem a keresztező hidakat is beleszámítva.

Az ország leghosszabb völgyhídja

A hidak kapcsán múlt csütörtökön ünnepélyesen megnyitották az R2-es út Krivány és Vámosfalva (Mýtna) közötti, több mint kilenc kilométeres szakaszát. Ennek része Szlovákia leghosszabb autópálya-völgyhídja, amely a teljes szakasz közel felét teszi ki. Mátyusföld felől így könnyebben megközelíthetővé válik Losonc: Galánta irányából az R1-esen egészen Zólyomig haladhatunk, onnan pedig néhány kilométer után rátérhetünk az R2-re. Ez azonban továbbra is kerülő a Dunaszerdahelyi és különösen a Komáromi járásnak, amelyen az R7-es folytatása is csak részben segítene.

A legrövidebb út

Mindez mégis előrelépés. Komárom számára amúgy is nagy előny a magyar autópálya közelsége – más kérdés, hogy ez a kapcsolat nem Szlovákia, hanem Magyarország felé erős.

Pozsonyból egyébként továbbra is Magyarországon keresztül lehet a leggyorsabban eljutni Kassára. Az elmúlt héttől azonban van ennél is gyorsabb lehetőség: pénteken elindult a Wizz Air Pozsony–Kassa járata. Hetente kilenc alkalommal közlekedik egy 239 férőhelyes Airbus A321-es, az út időtartama az időjárástól függően körülbelül 40 perc. Az első beszámolók szerint a reptérre való kijutással és az ellenőrzésekkel együtt két óra alatt lehet eljutni a pozsonyi bejárattól a kassai reptér parkolójáig.

A járat üzemeltetésére a közlekedési tárca írt ki pályázatot, amelyet a Wizz Air nyert el. Érdemes azonban megjegyezni: az autópálya után most a légikapcsolat is magyar szereplő jóvoltából valósul meg. Úgy tűnik, a két legnagyobb szlovák várost továbbra is magyar segítséggel lehet a leggyorsabban összekötni.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/48. számában.

Megosztás
Címkék