2021. október 9., 12:24

A globalista erők azt szeretnék, hogy Magyarország feladja az önállóságát?

A globalista erők, pénzügyi szervezetek azt szeretnék, hogy "feladjuk az önállóságunkat", "fenyegetik Magyarországot, zsarolnak az uniós támogatásokkal, mert az Orbán-kormány nem állt be a sorba" - jelentette ki a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Boros Imre közgazdász. 

orszaghaz
Fotó: pixabay.com

Szerinte azért zavaró tényező Magyarország, mert ellenpéldát mutat, ezért a jövőben erősödni fog a politikai támadás hazánk ellen.

A rendszerváltást követően egyszer már kiraboltak minket, miközben az ország kiárusítóinak a hajuk szála sem görbült. Jövőre egy kormányváltás után megismétlődne a múlt. Jelenleg a nemzeti jövedelemnek mintegy két-három százaléka megy ki a hazánkból külföldre a profittranszfereken és a kamatokon keresztül, míg ez a szám a baloldali kormányzás alatt elérte a hét-nyolc százalékot. Ez százalékonként ötszázmilliárd forintot jelent, tehát évente több ezer milliárd forintot tudnának az országból kivinni a globális hatalmak"

- hangsúlyozta Boros Imre a szombaton megjelent interjúban.

A közgazdász szerint "a magyar baloldal ehhez kíván asszisztálni, ahogy azt korábban is tette". Úgy vélte, "mindennek a vesztesei a hazai bérből és fizetésből élők lennének. Most már ott tartunk, hogy olyan tanulmányok születnek, amelyek felmérik az unió lakosságának vagyonát. Ezt azért teszik, hogy előkészítsék a vagyonok megadóztatását, mert nem elég a jövedelmek elvonásából megszerzett pénz. Akár jöhet a közös ingatlanadó is az unióban, ahogy már tervben van az egységes társasági adó mértékének meghatározása is. Ezzel Magyarország vesztene, mert elesne az előnyünk a befektetésekért folytatott versenyben" - magyarázta.

Boros Imre kifejtette: "Az Egyesült Államok bajban van, mert a dollárnak megszámláltattak a napjai, a világbirodalmi szerepe pedig mára leáldozott. Ez utóbbit jól mutatja az afganisztáni kivonulás." 

Úgy fogalmazott, hogy a globális pénzügyi csoportoknak a birodalmi törekvésekhez új "gazdaállatra" van szükségük. "Ilyen az Európai Unió, amelynek a parlamentje már a kezükben van, ott a patrióta erőknek már csak gerillacsoportja maradt" - fogalmazott. Hozzátette, hogy "az Európai Bizottság is irányított, azonban egy-két nemzetállam még ellenáll", ide tartoznak például a visegrádi országok. 

"A globális hatalmak elvesztették a gyarmataikat, az Amerikai Egyesült Államok leszállóágban van, így Európa maradt a pénzszedésre alkalmas terület. Ehhez Magyarországot is be kell darálni, és egy esetleges 2022-es kormányváltás után mi is beállnánk a sorba" - vélekedett Boros Imre.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.