A gazdaság visszapattant, minden marad a régiben
A statisztikai hivatal szerint a szlovák külkereskedelem jobb kondícióban mutatkozik, mint a járvány előtti, 2019-es évben. A 2021-es exportunk 19 százalékkal haladta meg a két évvel ezelőttit, az importunk pedig 18,7 százalékkal.
Ha a 2020-as, járványos első félévvel teszünk összehasonlítást, az eredmény még rózsásabb képet mutat, hiszen az export ehhez képest 29,4%-kal, az import 25,2%-kal növekedett az idei első félévben. Ehhez persze figyelembe kell venni, hogy 2020 tavaszán, amikor a járvány lecsapott, március–áprilisban a gyárak egy része leállt, ami akkor jókora visszaesést okozott a második negyedévben.
Minden szép, minden jó, mondhatnánk. Csak éppen a problémák maradtak.
A szlovák exportőrök tanácsa figyelmeztet, annak ellenére, hogy bár az idei első félévben szinte minden ágazatban nőtt az export, megmaradt a külkereskedelmünk problémás struktúrája, vagyis túl nagy arányban építünk egyetlen ágazatra.
Ha összevetjük a kivitelt képező ágazatokat, szembetűnő, hogy az exportot egyetlen árucsalád uralja: a gépek, elsősorban a szállítóeszközök gyártása, ami a szlovák kivitel 63,9 százalékát alkotja. Még riasztóbb a kép, hogy a behozatalnak is ez a szegmens teszi ki valamivel több mint a felét.
Ám ez csak az egyik gond. A másik veszélyesnek minősíthető tulajdonsága a szlovák exportnak, hogy az egyetlen fő ipari szegmense túlnyomó részben a külföldi tőke tulajdonában van, és túlzottan összpontosít egy piacra, az EU-ra. Ide irányul a kivitelünk csaknem 80 százaléka.
Szlovákia tehát mint exportorientált gazdaság, arra az autógyártásra alapoz, amely elsősorban külföldi tulajdonban van, és zömében az uniós piacra termel. A szlovák gazdaságpolitikának pedig kis ráhatása van erre az ágazatra, legfeljebb adókedvezményekkel és beruházásösztönzőkkel teheti édesebbé az autógyárak napjait.
A honi gazdaságpolitika persze ezt nem igazán kürtöli szét a világba, a sajtóban marad az összesített adatok szajkózása, hiszen a jó hírekkel mindig könnyebb etetni a népet. Márpedig az exportnak futnia kell, hiszen a megtermelt GDP-nek több mint a 80 százalékát kivisszük. Persze hasonló nagyságrendben hozunk is be, s így váltunk az Unió egyik legnyitottabb gazdaságává. Ezzel azonban az egész ország gazdasága egyetlen iparág alakulásától függ, vagyis attól, mennyire fogynak az autók a világpiacon. Az is aggasztó, hogy a pár autógyárat uraló tőkecsoportok mindenkori döntése akkora hatással lehet az ország gazdaságára, amit más szegmensek gyors felfuttatásával sem lehet kompenzálni.
Az autópiactól való függésünk már a járvány előtti lassulásban is megmutatkozott. 2019 második félévében a német és a francia gazdasághoz hasonlóan már a stagnálás jeleit mutattuk. 2019 negyedik negyedévében minimális bővülést tudtunk elérni, és 2020 első negyedévében már kétszázalékos visszaesést. „Szerencsére” március közepén betört a járvány, így megvolt a magyarázat. Ezzel ellentétben a visegrádi országok, elsősorban Magyarország és Lengyelország ebben az időszakban 2-3%-os növekedési előnyt tudott felmutatni Szlovákiával, illetve a magországokkal szemben.
Változtatni kellene, mert előrevetítve mindez azt is jelenti, hogy ha nem diverzifikáljuk az exportunknak sem a célországait, sem a termékösszetételét, akkor minden Nyugat-Európában megjelenő válság egzisztenciális hatással lehet a szlovák gazdaságra. És erre, a jelentős külföldi tőke részaránya miatt, még hatni sem tud az ország gazdaságpolitikája.
A külföldi tőke jelenlétével persze nemcsak ez a gond. Természetesen Dzurindáék idején hasznos volt a becsábításuk, mert technológiát, munkahelyet hoztak a lepukkadt országba. Számukra is érdekes volt Szlovákia, hiszen jól képzett, olcsó munkaerő állt rendelkezésre, amihez még szeretni tudták az azóta fennálló kormányokat is, amelyek szinte minden igényüket teljesítették. Azóta azonban a szlovákiai munkaerő még régiós összehasonlításban is megdrágult, és az adórendszer, a beruházási kedvezmények sem nagyon segítettek, hogy az ország versenyképes legyen a külföldi tőke számára.
A szlovák gazdaságpolitika pedig lemaradt. Elmerült a saját csodálatában, elnézte, milyen jól megy a szekér, hogyan ömlenek az adóbevételek a kincstárba, s eközben nem készült a jövőre. Az infrastrukturális beruházások (ne firtassuk miért) régiós összehasonlításban is drágák voltak, és nem a megfelelő terjedelemben épült az országot behálózni szükséges érrendszer. A gazdaság diverzifikálása lett volna a kormányok feladata, hiszen szép, hogy a külföldi itt termeli meg a GDP-t, de a hasznát kiviszi, s az már nem szolgál az ország boldogulására.
A zömében hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokat kellett volna fejleszteni. Ezek a vállalkozások jelentős technológiai és tőkehátrányban vannak ma is, aminek a következménye, hogy keveset és drágán termelnek, miközben nagyon keveset exportálnak. Pont ennek a szegmensnek az exportja van jelentősen lemaradva a világ többi fejlettebb gazdaságához képest.
A tudatos gazdaságpolitika, amely nemcsak a saját meggazdagodásával törődik, belátja, hogy a kicsikből lesznek a közepesek, és azokból a nagyok. Feltéve, hogy megfelelő mankókat biztosítunk nekik. Mert minden társadalomban szükség van nagyokra, gazdag emberekre is.
Az oligarcháinkat elő lehet teremteni úgy is, hogy ingyen vagyonokhoz juttatjuk őket, vagy biztosítjuk számukra a gazdagodást jelentő üzleteket, de lehet úgy is, hogy szervesen alakuljanak ki, nemes versengéssel, megteremtve ehhez a közeget. Ezt vártuk volna a jelenlegi kormánykoalíciótól, amely annyi nagy tervvel, reformok ígéretével indított. Ma már látni, ebből semmit nem tud megvalósítani. Vagy a szándék, vagy az akarat hiányzott hozzá.
Nem volt bátorsága, hogy Magyarországhoz hasonlóan GDP-arányosan legalább tíz százalékot öntsön a gazdaság fenntartásába, a beruházások ösztönzésébe, az úgynevezett kanyarban előzéshez. Óvatoskodott, a gazdaságmentéskor maradt a GDP 4,4 százalékánál, aminek a többsége a munkahelyek megtartására ment, és csak valami csekély rész a banki garanciák nyújtására.
Gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség, ami nem megy víziók, kitűzött célok nélkül. Vagyis a gazdaságpolitikai gondolkodáson kellene változtatni. Csak az idegen tőkére támaszkodva nem lehet bármeddig emelni a fizetéseket, mert ennek a tőkének már most is drága a szlovák munkaerő. A társadalom jólétéhez az kell, hogy a megtermelt haszon is itt legyen elköltve, amihez a szlovákiai vállalkozásokat kellene fejleszteni. Ehhez persze munkáskezek kellenek, akik dolgoznak és fenntartják a nyugdíjrendszert. Azaz demográfiai fordulatra is szükség volna. És modernizációra, az új ipari forradalom technológiájának alkalmazására, és még sorolhatnám.
A V4-en belül Magyarország és Lengyelország olyan gyorsan és hatékonyan abszolválta a járvány okozta problémákat, hogy gyakorlatilag már kilábaltak a válságból. Ez akár intő jel is lehetne Szlovákia számára, de inkább példa a tudatos építkezésre.
Megjelent a Magyar7 2021/35.számában.
