A drága energiát mindenki megfizeti
Az év elején még mindig sok kérdés maradt megválaszolatlanul az energiatámogatás kapcsán, amely a kormány egyik legnagyobb, lakosságot segítő intézkedése a növekvő járulékok és adók évében. A konszolidációs évben a kompenzáció úgy tűnik kevesebb figyelmet kap, mint amennyit megérdemelne a gazdasági tárca részéről.
Az állam 2026-ban új formát adott az energiatámogatásnak, de ezzel nem megoldotta, inkább áthelyezte a problémát. A központi fűtés árának emelkedését már nem a szolgáltatókon keresztül tompítja, hanem készpénzjellegű támogatással próbálja enyhíteni, amely postai úton érkezik a családokhoz energiacsekk formájában.
A hivatalos indoklás szerint ez célzottabb, rugalmasabb és regionálisan igazságosabb megoldás. A gyakorlatban azonban egy olyan rendszer jött létre, amely nem a tényleges terheket, hanem a statisztikai különbségeket kompenzálja, s már az első napokban kiderült, hogy nem is feltétlenül azoknak segít, akiknek kellene.
A támogatás logikája ugyanis nem abból indul ki, hogy ki az, aki sokat fizet a fűtésért, hanem abból, hogy hol nőtt az ár leginkább 2022-höz képest. Ez önmagában elég ahhoz, hogy abszurd helyzetek alakuljanak ki: előfordulhat, hogy egy városban a hő ára eleve magas, a számlák fojtogatóak, mégsem jár semmiféle kompenzáció, mert az árnövekedés nem lépte át az állam által meghúzott küszöböt. Közben egy másik településen, ahol a fűtés összességében olcsóbb maradt, de az emelkedés hirtelen volt, érkezik a csekk az államtól. Ahogy arra az egyik szakértő is rámutatott, a rendszer nem a legmagasabb árat célozza meg, hanem a legnagyobb változást, és ez alapjaiban torzítja a támogatás társadalmi igazságosságát.
Ennek azonban az a súlyos következménye a fizetéstől fizetésig élők tömegeire, hogy a megemelt számlát előbb saját forrásból ki kell fizetni, és csak később, a feltételek teljesülése esetén kap vissza belőle valamennyit. Ez különösen azok számára jelent kockázatot, akiknek nincs pénzügyi tartalékuk, és akik számára már néhány tíz eurós emelés is érezhető teher. A probléma rendezése tehát nagyon is megköveteli a szociális érzékenységet.
Az energiacsekk kizárólag a központi fűtésre csatlakozott társasházi lakásokat érinti, nagyjából nyolcszázezer háztartást Szlovákiában. A családi házak, a saját kazánházzal rendelkező társasházak lakói kimaradnak ebből a körből, ők továbbra is a földgáz- és villamosenergia árának közvetett támogatására számíthatnak, amely eleve beépül a számlákba, ezért kevésbé látványos. Ez a kettősség önmagában is feszültséget szül: miközben egyesek kézbe kapják az állami segítséget, mások csak azt látják, hogy a számlájuk a támogatás ellenére is nő.
A kormány végül a negyedéves kifizetés mellett döntött, ami technikailag pontosabb, hiszen a hőárak régiónként változhatnak. Stratégiai értelemben azonban ez nem jelent megoldást, hiszen negyedévig a lakosság téríti a magasabb költségeket. A szakértők véleménye szerint ez a megoldás csak ott segít, ahol hirtelen történt drágulás, nem foglalkozik azokkal, akiknek már évek óta magasak a költségeik, és nem veszi figyelembe az energiaszegénység kockázatát, amikor a háztartás nem képes megfizetni a tisztességes életminőséghez szükséges energiát. Ahogy azt Denisa Saková gazdasági miniszter is hangsúlyozta, a hőszolgáltatás külön kategória, eltérő megközelítést igényel, de ettől még a társadalmi igazságosság nem válhat másodlagossá.
A támogatás e formája egyértelműen nem rendszerszintű megoldást kínál, hanem átmeneti eszköz. Nem oldja meg a problémát, csak eltolja időben és szétteríti a térben. A valódi kérdés nem az, hogy megérkezik-e a postai utalvány, hanem az, hogy az állam mikor lesz hajlandó szembenézni azzal, hogy az energiaárak tartósan magasak, és erre nem statisztikai trükkökkel, hanem célzott, szociálisan érzékeny megoldásokkal kellene válaszolni.
Az ellenzék szerint több év alatt nem sikerült megfelelő megoldást találni, közben a gazdasági szakemberek azt is jelzik, hogy a vállalati energiaárak továbbra is magasak, amelyek a növekedő terhekkel egyre több kisvállalat működését fenyegetik, de számukra az állam nem kínál semmilyen megoldást. Ez pedig a munkahelyek megtartása és az infláció kapcsán az egész társadalom szempontjából fontos lenne. Amíg nem dolgozza ki a kormány a rendszerszintű kompenzációt, a jelenlegi változat nem több, mint egy hivatalos ígéret arra, hogy egyik helyen kissé tompítanak a dráguláson, a másikon azonban maradnak a fojtogató energiaárak.
A kompenzációt így is, úgy is megfizetjük, legfeljebb nem az energiaszolgáltatóknak, hanem a kereskedelmi egységekben.
Megjelent a Magyar7 2026/3.számában.
