A Barátság, ami összeköt vagy elválaszt?
Az idén van éppen 60 éve annak, hogy a világ egyik leghosszabb csővezetékén keresztül beindult az akkor még létező Szovjetunió területéről a kőolajszállítás az egykori keleti blokk több országába. Sokak szerint a Volga menti Szamara városából (akkor még Kujbisev) induló vezeték megépítését nemcsak az indokolta, hogy a politikailag és katonailag is felügyelt államok, Csehszlovákia, Kelet-Németország, Lengyelország és Magyarország olcsóbban jussanak kőolajhoz, hanem hogy ezáltal szinte teljes nyersanyagfüggőség alakuljon ki a nagy testvér és a szatellit államok között.

A világ és a politika sok összetevője változott időközben, nincs már Szovjetunió, eltűnt a keleti blokk, a Kujbisev név és az orosz katonai megszállás is, a kőolaj iránti igény azonban megmaradt. Ez is indokolja azt a látszólag furcsa helyzetet, hogy bár a háborút folytató Oroszország és Ukrajna a harctéren lövi egymást, az agresszor területéről érkező kőolaj szabad áramlását Ukrajna nem akadályozza, hiszen az egyik a vételárat, a másik pedig a tranzitdíjat könyvelheti el a bevételei között. Az aknavetők tehát ugatnak, a kőolaj viszont halad. Pontosabban haladt, hiszen az évek óta működő folyamatban július folyamán zavar keletkezett. A Magyarország, illetve Szlovákia által leszerződött orosz olajnak a Lukoil-csoport által biztosított része nem érkezik meg a vezetéken keresztül a két ország finomítóiba, de a többi beszállítótól vásárolt nyersanyag igen.
Sorban állnak a cégek, hogy most éppen kinek az olaját kell eljuttatni valamelyik távoli vidékre, vagy a csővezetéken belül meg lehet-e valahogy különböztetni, hogy melyik olaj kitől jön? Egyik módon sem, hangzott a válasz, majd magyarázatként megtudtuk, hogy az egyes kitermelők és képviselőik lekötik a rendelkezésre álló szállítókapacitás százalékarányos részét, azaz helyet, pontosabban térfogatot vásárolnak a csővezetékben a saját kőolajuknak. Ha például egy nap a pozsonyi Slovnaftba érkezik több száz tonnányi Lukoiltól vásárolt olaj, az nem biztos, hogy konkrétan a Lukoil-csoport által kitermelt kőolaj lesz, a lényeg, hogy a Lukoil az adott mennyiséget a kezdőpontnál betáplálja a vezetékbe, Pozsony pedig a saját hozzáférési pontján ekkora mennyiséget kivesz a vezetékből, amely ténylegesen akár egy másik eladó cégtől származhat.
Az orosz agresszió után az Európai Unió célként tűzte ki a kőolajfüggőség felszámolását. Szlovákia (Slovnaft) és Magyország (MOL) esetében ez 2027-ig terjedő türelmi időt jelent, tette hozzá a szakember, de mindjárt meg is jegyezte, hogy a két, tenger nélküli közép-európai ország számára finomam szólva sem egyszerű feladat, hiszen nemcsak az alternatív beszállítók technikai (vezetékes) elérése a feladat, hanem az is, hogy az eddigi, orosz kőolaj finomítására, feldolgozására kialakított technológiát át kell alakítani, ami újabb technikai kihívás, ezenkívül idő- és költségigényes.
Példaként Élesztős Pál mindjárt említette is a horvátországi Omišajból érkező Adria kőolajvezetéket, amely eljön ugyan Pozsonyig, de nem tud akkora szállítókapacitást biztosítani, ami a Slovnaft igényét fedezné.
A Lukoil szankciós listára helyezése kapcsán a szakértő külön hangsúlyozta, hogy egy olyan ügyről van szó, amely során a politikum beavatkozott a gazdasági életbe, ami persze nem példa nélküli eset. A magyar származású amerikai gazdaságtudósra, George Friedmannra emlékeztet, aki már 2014-ben kijelentette, hogy meg kell akadályozni a német precizitás és az orosz nyersanyagok társulását. Vannak tehát olyan nagy világpiaci szereplők, akiknek érdeke, hogy az Európai Uniót az olcsó orosz energiaforrásoktól elvágják és 4-5-szörös áron vásároljuk ezeket a nyersanyagokat más országoktól. Közép-Európa számára ez a megoldás akkor is előnytelen lenne, ha saját terminálokat tudnánk kiépíteni valamelyik kikötőben. Új vezetékeket kellene kiépíteni, ami sok időt és ráfordítást jelentene, plusz tranzitdíjat kellene fizetni azoknak az országoknak, amelyeknek a területén haladna a csővezeték. Erre máris van példa: Horvátország – kihasználva földrajzi fekvését – a korábban megegyezett szállítási díj többszörösét kéri. Az, hogy ez egyáltalán előfordulhat – ráadásul EU-s országok között – egyben azt is jelenti, hogy az EU-n belül nemcsak olyanok vannak, akik visszaélnek a piaci helyzetükkel, hanem olyanok is, akik ezt lehetővé teszik – egyértelműen az EU-n belüli szabályozás hiánya miatt.
Mintegy mellékszálként Élesztős Pál megemlíti azt is, hogy a piaci helyzettel való visszaélés a földgáz esetében is gyakorlat.
A kőolajra visszatérve Élesztős Pál úgy gondolja, hogy a volt Csehszlovákiát, Magyarországot, de még Ausztriát is ideértve nem látja reálisnak, hogy az igények ellátását az orosz kőolaj nélkül biztosítani tudnák. Ha ezt nem fogadjuk el, kockáztatjuk például a vegyipar megmaradását, hiszen a kőolaj nemcsak az üzemanyagok, hanem a vegyipar sok-sok összetevőjének is az alapja. Ha a gazdasági élet kínai szereplője egy egységet fizet ugyanannyi energiahordozóért, amennyiért az európai öt egységet, akkor ez magával hozza az európai vegyipar jelentős szereplőinek külföldre települését.
Ukrajna szankciós listára helyezte a Lukoilt és a leányvállalatait, azaz a Lukoiltól származó nyersanyag nem haladhat át Ukrajna területén.
– Megy az egymásra mutogatás, hogy Ukrajna nem teszi lehetővé a szállítást vagy Oroszország nem szállít, az viszont tény, hogy ez célirányosan Közép-Európa ellen irányul – jelentette ki Élesztős Pál. Ez leginkább Szlovákiát érinti, amely olajszükségletének 45 százalékát, illetve Magyarországot, amelynek a kőolajszükséglete egyharmadát szállította a Lukoil.
– Ha tehát az ukrán lépések ténylegesen az oroszok ellen irányultak volna, akkor vagy mindenkit, vagy más társaságokat helyeztek volna szankcióslistára és nem a Lukoilt – összegezte véleményét Élesztős Pál kiegészítve azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy míg a Lukoil inkább Közép-Európába, a Rosznyeft viszont főképpen Németországba szállít, s ettől talán Kijevben megijedhettek.
Ahogy azt Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója elmondta, nincs ok pánikra, Magyarországnak 90 napra elegendő készlete van kőolajból – emlékeztet egy közönségtalálkozóra a közelmúltból Élesztős. Szerinte Hernádi a leghelyesebb módját választotta a kommunikációnak, s a kevésbé visszafogott kijelentéseket meghagyta a politikusoknak. Ezzel elejét vette a pánikhangulat kialakulásának.
Ami sokkolóan hatott az energetikai szakemberre, az Európai Unió vezetőinek a reakciója, amely a tagországok érdekeinek képviselete és védelme helyett egy Unión kívüli országot részesített előnyben.
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy gazdasági megtorló intézkedésről van szó, mert egyes kormányok nem a brüsszeli központ szája íze szerint járnak el, s gazdasági nyomásgyakorlással próbálják elérni azt, hogy nekik legyen igazuk. Ahogy azt már a rendszerváltás előtt tapasztaltuk, akkor Moszkvából jöttek az utasítások, most pedig Moszkva szerepét Brüsszel veszi át.
A közeljövőt illetően pedig felhívja a figyelmet a közel-keleti helyzetre, amely akár olyan fordulatot is vehet, hogy elzárják a hajók elől a Szuezi-csatornát, így az olaj például csak Afrika megkerülésével, jelentősen megdrágulva juthat el Európába.
– Vajon akkor is fenntartjuk majd azt a véleményünket, hogy nem kell az orosz olaj? – teszi fel a megnyugvásra okot nem adó kérdést. Homokszem bármikor kerülhet a gépezetbe, ezért ő maga is, akárcsak a gazdasági élet túlnyomó része, a mielőbbi tárgyalások megkezdését és a megegyezés felé való haladást tartja a leglényegesebbnek. Félhangosan, mintegy eretnek gondolatként azt is kimondja, hogy fel kell tennünk a kérdést: vajon Ukrajnában megbízhatunk-e a továbbiakban?
– Ezért az Ukrajnát elkerülő vezetékek kiépítésén kell gondolkodnunk – mondja meggyőződéssel a szakember, s megnyugtatásképpen azt is hozzáteszi, hogy ilyen tervek már a múltban is születtek. Vannak azonban más megoldások is, amelyek a mostani ukrán előírások mellett is biztosítják kőolajszükségletünk kielégítését. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ha nem jön elég olaj a Barátság vezetéken keresztül, akkor az Ukrajna számára is jelentős tranzitdíj kiesést jelent. Ha pedig Ukrajna csatlakozik az EU-hoz, akkor rá is vonatkozna az orosz olajról való leválás kötelezettsége. Ez azonban akkora mennyiségű pótlást jelentene alternatív forrásokból, ami jelenleg elképzelhetetlen, s ez ismét csak a megegyezés szükségességét vetíti előre.
Novemberben mindenképpen változás várható, amikor az amerikai elnökválasztás eredménye kialakíthatja az új kerékvágást.
– De bízom benne, hogy még ennél korábban, akár már szeptemberben is megoldódik a Lukoil-ügy, s ezzel az olajszállítások ügye is – fejezi ki meggyőződését Élesztős Pál energetikai szakértő.
Megjelent a Magyar7 2024/33. számában.