A kormány amnesztiát hirdethetne a koronavírus-világjárvány idején történt lezárások során elkövetett szabálysértésekre.
A felmérés szerint az Európai Unióban a nők 77 százaléka szerint nőtt a nőkkel szembeni fizikai és érzelmi erőszak a világjárvány idején.
A világon 415 162 923 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 836 601.
A világjárványt tartják Szlovákia polgárai a társadalom legnagyobb problémájának, ami más társadalmi problémák súlyosságának megítélésében is megmutatkozott.
A világjárvány kezdete óta Tokióból az eddigi legtöbb megbetegedést jelentették.
Globális egészségügyi deklarációt fogadnak el az újabb járványok megelőzéséről a csúcstalálkozó résztvevői.
A jelek szerint Indiából a fertőzés átterjedt a szomszédos országokra is: Nepálban a múlt héten igazolt 31 088 fertőzéshez képest 173 százalékos növekedést jelentettek, és súlyosbodott a járvány Srí Lankán is.
A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Az elnöki palotába meghívott vendégek több száz hasonló sorsú, az ország különböző pontjain élő állampolgárt képviselnek.
Közel kétszáz ezer új fertőzöttet regisztráltak.
A nagy nyugat-európai országokban van a legtöbb halálos áldozata a járványnak.
Már 2 404 021-en betegedtek meg, míg a halottak száma elérte a 165 227-et, és 624 698-an gyógyultak meg a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.
A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
A fertőzés 185 országban van jelen.
Az Egyesült Államokban már több mint félmillió a regisztrált fertőzöttek száma.
A gyógyultak száma 284 802, ami 22 ezerrel több, mint egy nappal korábban.
Az iráni hatóságok szerint az amerikai szankciók nehezítik a dolgukat a járvány elleni védekezésben.
A baltimore-i oktatási intézmény összesítése szerint a vírusfertőzést 183 országban és területen mutatták ki.
Olaszországban közel ezren haltak meg egy nap alatt a fertőzés következtében.