Kigyulladt egy alumínium csöveket szállító kamion pótkocsija Rimaszombatban.
Kizárták az idegenkezűséget.
Az előzetes becslés szerint 350 ezer eurós kár keletkezett a cseklészi tűzben.
2021. május 6-án éjszaka tűz ütött ki a Nagykürtösi járásban fekvő Csall község evangélikus plébániáján; a házban tartózkodó lelkésznő életét vesztette
Legalább 27 ember meghalt és további 46 megsérült.
A nagycsalád nemrég költözött be a saját építésű faházba.
Tűz volt a budapesti Szent Margit Kórházban; a kórház egyik kórtermében keletkezett tűz.
A tűz keletkezésének okát szakértők vizsgálják.
Akár 5-6 méter magasan is állhatott a kigyulladt halmaz.
A tűz a lakóház alagsorában keletkezett
Lehetséges, hogy nem egy, hanem több támadó volt. Két sebesültet kórházba vittek.
Egy férfi, aki épp az erkélyen állt, észrevette a lángoló embert, és vízzel leöntötte. A fiatalember a gyors segítség ellenére is másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.
A tűz során két gyermek szenvedett súlyosabb égési sérüléseket, az egyik három-, a másik pedig nyolcéves volt.
Szombat este tűz ütött ki a kelet-romániai Karácsonkő koronavírusos betegeket ápoló megyei kórházának intenzív osztályán, amelynek következtében tíz ember életét vesztette.
Huszonöt embert kellett evakuálni egy dunaszerdahelyi lakótömbben keletkezett tűz miatt. Senki sem sérült meg.
Két halálos áldozatot követelet az a tűzeset, amely szombat hajnalban egy nyugdíjas otthonban, a Privigyei járásbeli Nemeskoszolányban történt.
Valószínűleg műszaki meghibásodás miatt a délutáni órákban kigyulladt egy kombájn a Vágsellyei járáshoz tartozó Deáki község határában.
Kigyulladt egy festéküzem Nagyjakabfalván. A tűzoltók órákon át igyekeznek eloltani a tüzet.
Az anyagi kár jelentős.
Péntek éjszaka kiégett egy kassai jelzésű BMW és egy nagymihályi jelzésű Renault típusú személygépkocsi Kassán. A tűzeset osrán 27 ezer eurós kár keletkezett
A tűzoltók kivonultak a helyszínre, már sikerült lokalizálniuk a tüzet.
Több beteg meghalt egy szentpétervári kórház intenzív osztályán keletkezett tűzben.
Néhány hete, április 8-án egy Harmadik életkor nevű, szintén magán üzemeltetésű, de az előírásoknak nem megfelelően működtetett moszkvai idősotthonban ütött ki tűz.
A kár legalább 100 ezer euró.