Egy pozsonyi kórházban lát el adminisztratív feladatokat.
Mivel a kórház még nem indított előzetes regisztrációt az érdeklődők számára, ezért mindenki sorakozni kényszerül.
Amíg a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos sajtótájékoztató zajlott,15 perc alatt csaknem félmillió kérvényt regisztráltak az antigén-, és a PCR-tesztelésre.
A kormány hosszú viták után tulajdonképpen kompromisszumos megoldást fogadott el az országos tesztelés kapcsán.
A korábbi miniszterelnök erről a TA3 A politikában című műsorában beszélt.
A házelnök erről a TA3 A politikában című műsorában beszélt vasárnap.
Tegnap Nyitrán már csak a tesztek 0,95 százaléka hozott pozitív eredményt.
Hamarosan kiderül, mit találtak ki a kormányban.
A tervek szerint január 15-én, pénteken kezdődne, s legalább 60 mintavételi hely létesítésével számolnak.
Maroš Žilinka főügyész utasítást adott a RaPiGen antigéntesztek megvásárlásának ellenőrzésére.
A város összesen 211 antigén tesztet végeztetett el.
A múlt hétvégén nemcsak a Nyitrai járásban zajlott tömeges tesztelés; a lévai járási Töhöl községben is teszteltek.
Az oktatási minisztérium az egyre romló járványhelyzetben teszteléshez köti az iskolák fokozatos újranyitását. De vajon hogyan valósítható meg? Erről adunk látleletet a Felvidék minden tájáról.
A hétvégén széles körű, önkéntes és díjmentes koronavírus-tesztelés zajlik Kassán. Az első napon, pénteken 183 teszt lett pozitív.
Matovič az általános országos teszteléshez hasonlította az autógyárban végzett szűrést, amit novemberben hiába javasolt.
A főváros helyzete specifikus: egyrészt nagyváros, másrészt emberek tízezrei dolgoznak ott az ország minden tájáról.
A legtöbb beteg a 40 és 49 év közöttiek körében volt.
Nyitrán több tesztmintában is kimutatták az új Nagy-Britanniából származó koronavírus-törzset.
A dél-koreai SD Biosensor által gyártott antigén teszteket az állam biztosítja a Kassai Járási Hivatal és az Állami Tartalékalap útján.
A megfelelő egészségügyi személyzet biztosítása volt a legnagyobb kihívás.
Az oktatási minisztérium január 22-24. között szeretné letesztelni a diákokat, tanárokat és a diákok szüleit.
Egy biztos, még semmi se biztos.
Az elkövetkező ünnepnapokon zárva lesznek az ingyenes antigénteszteket biztosító mobil mintavételi helyek.
A belügyminiszter tovább dolgozhat.