Szijjártó Péter rámutatott, hogy a két ország gázpiacának összekötése komoly lehetőségeket tartogat, leszorítaná az árakat és javítaná az ellátás biztonságát.
Szijjártó Péter elmondta,Portugália az Európai Unióban a harmadik, globálisan pedig a nyolcadik ország, amely vakcinát kapott Magyarországtól.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, a folyamatosan megdőlő beruházási rekordokkal párhuzamosan létrejöttek és megerősödtek azok a nagy magyar vállalatok is.
Kulcsfontosságú beruházás a visegrádi országok közötti gyorsvasúti összeköttetés.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, az oltás életet ment, ezt már mindenki tudja.
Szijjártó Péter szerint a liberális mainstream nem képes elfogadni, hogy Magyarországon a nemzeti érdeket első helyre helyező patrióta kormány van.
A SME videószekciója Szijjártó Péter külgazdasági és külügyi miniszterrel készített beszélgetést, aki a Globsec konferenciára érkezett Pozsonyba.
A tárcavezető kiemelte, hogy a muravidéki nemzeti közösség támogatása továbbra is a magyar külpolitika fókuszában van.
A pozsonyi magyar nagykövetségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az egyesülés előtt álló három magyar párt elnökével tartott közös sajtótájékoztatót. Videókkal frissítve!
A magyar külügyminiszter kiemelte, az Európai Uniónak nagy szüksége van Szerbiára, és arra, hogy a Közép-Európa déli részén lévő országok csatlakozzanak a közösséghez.
A magyar oltóanyaggyár 2022 végére működőképes lesz, most elvi megállapodást kötöttek.
Szíjjártó Péter kiemelte, elfogadhatatlan egy polgári forgalomban részt vevő repülőgép földre kényszerítése mindenfajta indok nélkül, főleg úgy, hogy az két európai uniós ország között közlekedett.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, a szabadkereskedelmi megállapodások esetében az Európai Uniónak el kell felejtenie a politikai előfeltételeket, azoknak ugyanis semmi értelmük nincs.
Szíjjártó Péter elmondta, a kisebbségi ügyekkel foglalkozó vegyes bizottság 2011-ben ülésezett utoljára, de a mostani megállapodás teszi lehetővé a korábban megoldhatatlannak hitt kérdések" közös megtárgyalását és megoldását is.
Magyarország részt vesz a Covid-útleveleket előkészítő beszélgetésekben, de ragaszkodik ahhoz, hogy egy ilyen dokumentum nem lehet diszkriminatív senkivel szemben.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország és Szlovákia kapcsolatát a közös sikereknek kell meghatározniuk.
A magyar külügyminiszter sajnálatát fejezte ki abban, hogy az EU folyamatosan veszít gazdasági és politikai erejéből a globális színtéren, és ezért fontos az unió bővítésének a felgyorsítása.
Berendelték a Szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériumába a magyar nagykövetet.
A 84 hűtőkonténerben tárolt 550 ezer vakcinát már bepakolták a repülőgépbe, amely egy óra múlva indul Pekingből Budapestre.
"Elfáradtunk azt szemlélni, ahogyan Magyarország megpróbálja elvenni a területünket. Cselekedni fogunk. Szélsőségesen keményen. Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, nagy vérontásra készüljetek, magyar vér fog folyni."
Szijjártó Péter arra kérte Kajrat Abdrahmanovot, az EBESZ új kisebbségügyi főbiztosát, hogy Kárpátalján is állandó jelleggel legyen jelen a szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója
A politikus Brüsszel "migrációt támogató politikájával" szembeni "még erősebb" fellépésre szólított fel.
"Kérlek, fejezzed be a lengyelek és magyarok lenézését, sértegetését!"
Egyre több helyről érkezhet Magyarországra földgáz. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos ez!