Moszkva meg fogja torolni az oroszok megölésére buzdító felhívásokat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Az atomfegyverrel rendelkező államok növelik nukleáris arzenáljaikat.
Ferenc pápa május végén bízta meg Matteo Zuppi bíborost, hogy vezesse a békemissziót.
Az ukrán csapatok kezdetben azt a benyomást keltették, hogy növelik a nyomást a front Velika Novoszilka-i szakaszán, ahol vasárnap már sikerült áttörést elérniük.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken rendelte el az összes ukrajnai óvóhely ellenőrzését, egy nappal azután, hogy Kijevben három ember meghalt, amikor egy orosz légicsapás idején nem tudtak bejutni az egyik légoltalmi helyre.
Macron szerint nem szabad enegedni, hogy Oroszország szétverje az egységet.
A külügyi tárca közleménye szerint Peking a továbbiakban is minden érintett féllel párbeszédet folytat, köztük Oroszországgal is.
A dróntámadás az orosz-fehérorosz határtól mindössze tíz kilométerre fekvő Litvinovo nevű falu közelében történt.
Több száz német köztisztviselő kényszerül elhagyni Oroszországot, válaszul arra, hogy Berlin orosz hírszerzőket utasított ki
A fővárost több hullámban is támadták drónokkal, ebben hónapban ez volt a 12. támadás Kijev ellen.
Oroszország a fehérorosz fél kérésére taktikai nukleáris fegyvereket telepít a szomszédos köztársaságba, ahogyan az Egyesült Államok már régóta teszi ezt szövetségesei területén.
A Nemzetközi Büntetőbíróság márciusban elrendelte Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Lvova-Belova orosz gyermekjogi ombudsman letartóztatását.
Jogtalanul börtönözték be Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki aktivistát Oroszországban, az ellene felhozott vádak megalapozatlanok, és a kirakatperrel együtt sértik emberi jogait - közölte az Európa Tanács hétfőn.
Az orosz kormány úgy döntött, hogy 2024. április 1-jéig felfüggeszti a kőolaj, a földgáz, illetve a gázkondenzátum termelésre vonatkozó statisztikák közzétételét.
Az Adásidő vendége ezúttal Anton Bendarzsevszkij volt.
Az ukrán hadsereg részéről bejelentették, hogy előző nap összesen tíz drónt semmisítettek meg.
Több mint 25 ezer katona, 167 hadihajó, köztük 12 tengeralattjáró, valamint 89 repülőgép és helikopter vesz részt az orosz Csendes-óceáni Flottánál elrendelt meglepetésszerű harckészültségi ellenőrzésen.
Oroszország és az orosz ortodox egyház szembeszáll a globális új pogánysággal - jelentette ki Kirill orosz pátriárka.
Alekszej Navalnij szóvivője csütörtöki Twitter-bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy a politikus rejtélyes betegséggel küzd a börtönben, alig több mint két hét alatt nyolc kilót fogyott.
Borrell hangsúlyozta, az Európai Unió ismételten felszólítja az orosz hatóságokat, hogy helyezzék hatályon kívül az úgynevezett nemkívánatos szervezetekre és külföldi ügynökökre vonatkozó jogszabályokat.
A Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnök miatt elfogatóparancsot adott ki Maria Lvova-Belova ombudsman ellen.
A merényletben életét vesztette Vladlen Tatarszkij haditudósító, további negyven ember pedig megsebesült.
Szerhij Cserevatij, az ukrán keleti fegyveres erők szóvivője kedden egy tévéműsorban elismerte, hogy a Wagner orosz zsoldoscsoport valóban kitűzött egy orosz zászlót a Donyeck megyei Bahmutban a városházára.
Oroszország barátságtalan társulásnak tekinti az Európai Uniót - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.