2022. február 24-én Oroszország támadást indított Ukrajna ellen.
Karl Nehammer előbb Kijevben Zelenszkijjel találkozott, most pedig Moszkvába megy Putyinhoz.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajna előnye az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon attól függ, hogy az ukrán erők milyen katonai sikereket érnek el a Donyec-medencében.
A szankciós csomag egyebek mellett uniós behozatali tilalmat rendel el az Oroszországból származó szénre és más szilárd fosszilis üzemanyagokra.
Közösségi oldalán Zuzana Čaputová köztársasági elnök arról írt, meggyőződése, hogy több szlovák politikus is Putyin cinkosa.
Petr Fiala kormányfő a Nova kereskedelmi televízióban azt nyilatkozta, hogy olyan fajsúlyú dologról van szó, amelyről a kormány nem dönthet egyedül, hanem a parlament jogkörébe tartozik.
Nagyon nagy baj van a fejekben!
Roman Mikulec belügyminiszter arról beszélt egy vasárnapi tévévita során, hogy az SZ-300-as légvédelmi rendszer után itt az ideje elgondolkozni azon, hogy a szlovák állam MiG-29-es vadászgépeit is Ukrajnába küldjék.
Kijev kilenc humanitárius folyosó használatáról állapodott meg, hogy segítsen az embereknek elmenekülni a súlyos harcok elől az ország keleti részén, többek között személyautókkal Mariupolból.
Európa legnagyobb gazdaságának vállalkozásai arra panaszkodnak, hogy már a háború előtt is szorongatták őket az energiaárak emelkedése miatt.
Volodimir Zelenszkij mondta, az olajembargónak kell lennie a teljes civilizált világ első lépésének.
Johnson előre be nem jelentett látogatásra érkezett az ukrán fővárosba, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunkba gyűjtjük össze az immár másfél hónapja tartó háború legfontosabb híreit.
Ukrajna további anyagi segítségre is számíthat.
"Készek vagyunk harcolni és ezzel párhuzamosan keresni a diplomáciai lehetőségeket a háború leállítása érdekében" - jelentette ki az ukrán elnök.
Olyan európai uniós pénzekről van szó, melyeket nem hívtak le.
„Már csak arra várunk, mikor derül ki, hogy Fico és Pellegrini fizetett orosz ügynökök“ - hangzott el Heger szájából.
Oroszország hagyja abba a háborút, és akkor egyáltalán nem lesz téma az SZ 300 – írta közösségi oldalán Ivan Korčok.
A nap legfontosabb hírei egy helyen.
A legtöbb svájci politikai párt támogatja Svájc azon álláspontját, hogy csatlakozzon az Európai Unió szankcióihoz.
"Fontos volt, hogy ukrajnai látogatásomat Bucsában kezdjem."
A család sem szent?
Eduard Heger szerint a döntés nem jelenti azt, hogy Szlovákia részesévé vált volna az ukrajnai fegyveres konfliktusnak.
A Reuters hírügynökség független forrásból nem tudta megerősíteni a kramatorszki támadásról és az áldozatok számáról szóló híreket, illetve a Kirilenko által közzétett fotók hitelességét.
Mit tegyünk, ha már a szemünknek sem hihetünk?