Az eddigi 19 százalék helyett a kedvezményes, 7 százalékos áfakulcs alá sorolják a földgázt Németországban.
Jelentősen csökkent a földgázfogyasztás az idén az első fél évben Németországban, júniusban már csaknem 25 százalékkal kisebb volt a felhasználás, mint egy évvel korábban.
A két megoldás közül az egyik a gázbeszerzési illeték, az árkiigazítási mechanizmus kiegyensúlyozott, szolidáris, a többletköltségeket valamennyi fogyasztóra szétterítő változata.
A brit kormány vészhelyzeti terve azzal számol: a téli időszakban több órás áramkimaradások is rendszeressé válhatnak.
Biztos, ami biztos, tiltsuk be a létezést is! Csak úgy, a spórolás jegyében.
Szeptember elejére 75 százalékra, október elejére 85 százalékra, november elejére pedig 95 százalékra kell feltölteni a tározókat.
A német szövetségi kormány egészségügyi minisztériuma szerdán hozta nyilvánosságra azt az egyelőre elfogadásra váró tervezetet, amelyből kiderül, miként tervezik felvenni a harcot a szerintük biztosan visszatérő koronavírussal.
A turbina nem csupán kifogástalan állapotban van, hanem az összes hivatalos dokumentum is rendelkezésre áll ahhoz, hogy leszállítsák a vezetéket üzemeltető Gazprom orosz állami energetikai óriásvállalatnak.
A németek végrehajtják az extrém spórolós terveiket, hogy energiát takarítsanak meg.
Továbbra is mintegy 1000 hektárnyi erdő ég Prágától 70 kilométerre nyugatra, s a füst, az erdőtűz szagát a cseh fővárosban is érezni.
A szomszédok elmondták, nem turkáltak a házaspár szemetesében, a papírok azért tűntek fel nekik, mert azokat a kommunális hulladák tetején helyezték el.
Baerbock: "Ha nem kapjuk meg a gázturbinát, akkor nem fogunk több gázt kapni, és akkor többé egyáltalán nem fogjuk tudni támogatni Ukrajnát, mert a népfelkelésekkel leszünk elfoglalva”
Meg kell értenünk a konfliktust.
Több, súlyos betegek kezeléséhez szükséges gyógyszer hiányzik.
Németország az energiaválság közepette sem veszti szem elől a széndioxid-semlegesség elérését.
Az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási események miatt Németország egyes területei már nem lakhatóak, figyelmeztetett a német kormány katasztrófavédelmi ügynökségének vezetője.
Borúlátó képet fest a német mindennapokról Franz Josef Wagner, a német Bild napilap vezető publicistája.
Lettország egész évre rendelkezik gáztartalékkal, de Európában a déli országokon kívül nem lesz jó a helyzet a télen.
Megkezdődött a Németországot orosz gázzal ellátó Északi Áramlat-1 gázvezeték tervszerű leállítása a rendes évi karbantartási munkák elvégzéséhez.
A rendőrség keresi a tetteseket.
A német kormány már hetek óta "intenzív kapcsolatban" volt Ottawával, hogy az Oroszország elleni szankciók ellenére elérje e felszerelés visszaszállítását Európába.
Drasztikus spórolásba kezdtek a németek, hogy télen ne kelljen fűtetlen lakásokban senyvedniük.
Az infláció és az oroszországi szankciók együttállása miatt Európa legerősebb gazdaságában sem rózsás a helyzet.
Elemzések szerint Oroszország csak az ukrajnai hadművelete első száz napjában 93 milliárd euró bevételt ért el energiahordozók exportjával.