Az előző egy napban 27-en haltak meg a koronavírus okozta Covid-19 betegségben.
Ursula von der Leyen, az EB elnöke rendkívül aggályosnak nevezte a törvénytervezetet.
A tanulmány szerint a járvány újabb hullámának csúcsa 2020 decemberében várható, és a mértéke várhatóan az első hullám 2-2,3-szorosa lesz.
David Frost kihangsúlyozta, London továbbra is erőteljesen törekszik a megállapodásra az EU-val, ezért minden forgatókönyvre fel kell készülni.
Boris Johnson a nukleáris elrettentéshez hasonlította az egész országra kiterjedő teljes zárlat lehetőségét.
Az Angliából hazaérkezőknek nem kell jelentkezniük az illetékes regionális közegészségügyi hivatalánál, és nem kell otthoni karanténba vonulniuk.
A brit külügyminisztérium a zöld, a közlekedési a piros zónába sorolta Szlovákiát.
A Huaweit nem lesz része az 5G hálózatának az Egyesült Királyságban.
Külföldi munkavállalók olyan állásokra jelentkezhetnek, amelyek betöltéséhez megvan a minimálisan megkövetelt vagy azt meghaladó szakképesítésük.
Vajon ki buzdítja őket ilyen életveszélyes útra?
Talán összekeverték Szlovákiát egy másik országgal? Nem ez lenne az első eset...
Nem volt túl profi: újdonsült, beépített ügynökként dolgozó ismerőseitől kért segítséget, honnan szerezzen bombát.
A karantén-előírás megszüntetése a mentesített országokból vasúton, hajóval vagy repülőgéppel Angliába érkezőkre egyaránt vonatkozik majd.
Nicolás Maduro venezuelai elnök kormányának nem hajlandóak kiadni a Londonban letétbe helyezett venezuelai aranykészletet.
Terrorcselekménynek minősítette vasárnap a rendőrség a dél-angliai Reading városában előző este elkövetett késeléses támadást.
A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli a támadást.
Rasszista az egész világ, és rasszista benne minden férfi és nő...
Szombaton lett volna esedékes a királynő hivatalos születésnapi ünnepsége, a Trooping the Colour.
Új családi fotó közzétételével ünnepli az udvar Fülöp herceg 99. születésnapját.
A londoni antifák a szobor védőit „rasszistáknak" minősítették, érvelésüket azonban semmi konkrétummal nem támasztották alá.
Más az izoláció a briteknél, mint nálunk.
Új gyanúsítottja van a 13 éve Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyének. A Scotland Yard szerda esti londoni bejelentése szerint nagy jelentőségű új nyomozati szálról van szó.
Hétfőtől az általános iskolák nulladik, első és hatodik osztályos tanulói térhettek vissza iskoláikba, de csak a szokásosnál kisebb, legfeljebb 15 fős osztálylétszámokkal kezdődhetett az oktatás.
Az Európai Bizottság főtárgyalója szerint még mindig van lehetőség a megállapodásra, de nem bármilyen áron.