A fertőzéshez köthető halálesetek száma két nap után több mint négyezerről 3754-re csökkent.
A jelek szerint Indiából a fertőzés átterjedt a szomszédos országokra is: Nepálban a múlt héten igazolt 31 088 fertőzéshez képest 173 százalékos növekedést jelentettek, és súlyosbodott a járvány Srí Lankán is.
A vasárnap már a negyedik egymást követő olyan nap, amikor a világjárvány második hullámában meghaladja a háromezret a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségben elhunytak száma.
Többen életüket vesztették egy Covid-osztályon kigyulladt tűzben Indiában, rekordon a fertőzöttek száma.
Több szakértő a rossz járványügyi adatokat egyebek közt a helyhatósági választások miatt engedélyezett kampánygyűlésekkel, illetve a vallási fesztiválok megtartásával magyarázza.
Ha Indiában nem fékezik meg rövid időn belül a vírus terjedését, akkor az alacsony oltóanyag-ellátottságú és kevésbé fejlett egészségügyi rendszerű szomszédos országokba fog átterjedni a vírus katasztrofális állapotokat okozva.
A cég a várakozásaikat arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, vuhani változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették.
Több indiai város, köztük Újdelhi kórházai a ágy- és oxigénhiánnyal küzdenek, és arra figyelmeztetnek, hogy néhány helyen csak pár órára elegendő orvosi oxigén áll a lélegeztetett betegek rendelkezésére.
A rendelkezések értelmében csak alapos indokkal lehet majd utazni, bezárnak a boltok, mozik, bevásárlóközpontok, éttermek, edzőtermek, szépségszalonok és a kormányhivatalok is.
Számos államban, ahol korábban enyhítették a járványügyi előírásokat, most ismét megszigorították a korlátozásokat, újra szabályozták az esküvőkön résztvevők számát, egyben bezárták az oktatási intézményeket.
Cshattíszgarhban gyakran alakul ki összecsapás a naxaliták és a biztonsági erők között, de utóbbiak 2017 óta nem szenvedtek ilyen súlyos veszteséget, mint most.
Az SII eddig az Egyesült Királyság által megrendelt 10 millió adag vakcina felét szállította le.
Tovább emelkedett az indiai gleccserszakadás halálos áldozatainak a száma.
Még legalább 180 embert eltűntként tartottak nyilván hétfőn.
A tanulmány szerint az ország városi lakosságának 26,2 százaléka megfertőződött már a koronavírussal.
A versenytársainál olcsóbb és egyszerűbben használható Oxford/AstraZeneca-vakcina forgalmazását a világon először kedden engedélyezték Nagy-Britanniában.
Egy helyi ellenzéki párt szerint a szennyezett víz okozza a rejtélyes betegséget, és az állam vezetését gondatlansággal vádolják.
Trópusi ciklon csapott le heves esőkkel és erőteljes széllökésektől kísérve India déli részére csütörtökön - közölte a helyi meteorológiai szolgálat.
A vadállat legutóbb hétfőn este sújtott le, amikor széttépett egy tűzifát gyűjtő falusi embert Khambada térségében.
Eddigi lehosszabb zárvatartása után újra nyitva a Tadzs Mahal.
Legkevesebb nyolc ember a romok alatt lelte halálát.
Az elmúlt 24 órában 1133-an vesztették életüket a Covid-19-ben.
A globális listát továbbra is az Egyesült Államok vezeti több mint 6,2 millió fertőzöttel.
A dél-ázsiai országban már a negyedik napja folyamatosan 75 ezer felett van a napi új fertőzöttek száma.