A videón mintegy tucatnyi férfi látható, amint vadul verekedik egymással.
A termékek azt követően kerültek a figyelem középpontjába, hogy a sajtó több olyan esetről is beszámolt, hogy fiatalok lettek rosszul, esetleg kerültek orvoshoz azután, hogy az adott termékekből fogyasztottak.
Szlovákiában nőtt a dohányzók aránya, miközben tudatmódosító szerekkel is egyre többen élnek.
Az egyelőre nem jogerősen elítélt személyeket a Venal 5 rendőrségi akció keretében fogták el és a bíróság kábítószerek előállításának és terjesztésének vádjával tíz személyt 5 évtől 15 évig terjedő börtönbüntetésre ítélt.
Az ausztráliai rendőrség történetének eddigi legnagyobb fentanilszállítmányát foglalta le hétfőn, amivel több mint 5 millió adag halálos drog utcára kerülését akadályozták meg.
A rendőrség keresi a tetteseket.
Lehet, hogy iskolás lesz már a gyermeke, amikor viszontlátja
Családi vállalkozás volt.
Bizonyos esetekben a recepteket olyan személyek nevére állították ki, aki már elhunytak vagy éppen börtönbüntetésüket töltik.