Ha változik a Büntetőtörvénykönyv, jól járhat.
A mintát az előbbi esetben az orr elülső részéből, mintegy 2 centiméteres mélységből veszik.
Előzetes letartóztatásban marad Kajetán Kičura, az Állami Tartalékalap (SŠHR) volt elnöke. Erről kedden döntött a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) bírója.
A rendőrség aranyrudakat talált Kajetán Kičura, az Állami Tartalékalap (SŠHR) volt elnökének széfjében.
Ján Rudolf régebben Richard Sulík gazdasági miniszter tanácsadója volt.
Elutasították a panaszát.
Egy turócszentmártoni üzem április második felében megkezdheti a légzésvédő maszkok helyi gyártását.
Mivel a NAKA eljárást indított az Állami Tartalékalap által megkötött szerződések ügyében, úgy döntött, a továbbiakban csak a bűnüldöző hatóságokkal beszél az ügyről.
Az Állami Tartalékalap beszerzéseivel és a pozsonyi Konvent utcai lakások megvásárlásával kapcsolatban vizsgálódnak.
Megvizsgálják az állítólagos túlárazásokat is.