Zvolenská és Malatinský ellen tüntetnek jövő kedden
POZSONY. Zuzana Zvolenská egészségügyi- és Tomáš Malatinský gazdasági miniszter ellen tüntetnek április 24-én kedden, a pozsonyi SZNF téren. „Az említett miniszterek a múltban a Penta pénzügyi csoport érdekeltségi körébe tartozó cégeknek dolgoztak, így felmerül a gyanú, hogy kinevezésük célirányos“ – nyilatkozta Peter Pèolinský, a Protest Gorila aktivistája.
Pèolinský szerint ezzel az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD)- Robert Ficoval az élen- átvitt értelemben a választók arcába nevet. „Ezek a jelölések Robert Fico másik arcát mutatják. A Pentának érdekeltsége van az említett tárcáknál, s a kormányfő nevetve ültetett oda olyan embereket, akik összefüggésbe hozhatók ezzel a pénzügyi csoporttal“ – nyilatkozta Pèolinský.
Emlékeztetett: a kormányfő korábban negatívan foglalt állást a pénzügyi csoportokkal kapcsolatban.
A Gorilla-ügy kapcsán létrejött polgári társulás támogatja a jövő keddi tüntetést, melyet egy spontán szerveződés, a Vízia 21 szervez. A tüntetők fő követelése Zvolenská és Malatinský lemondása vagy visszahívása és új miniszterek kinevezése. „Követeljük, hogy a jövőben az állami hivatalokba feddhetetlen előéletű személyeket nevezzenek ki, akik nem állnak kapcsolatban semmilyen érdekcsoporttal“ – nyilatkozták a szervezők.

Forrás
TASR