2013. június 12., 17:56

Zvolenská: Egyelőre nincs szükség szúnyogirtásra

POZSONY. Egyelőre nincs szükség szúnyogirtásra, de a kormány felkészült a vérszívók elleni védekezésr - állítja az egészségügyi tárca vezetője.

A szakemberek folyamatosan ellenőrzik a szúnyogok szaporodási helyeit, kiértékelik a helyzetet és jelzik majd, amikor beavatkozásra lesz szükség – közölte a mai kormányülés után Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter.

A tárcavezető szerint nem igaz, hogy a vérszívók elleni védekezés késik, illetve hogy arra nem is kerül sor. Ha bárki az ellenkezőjét állítaná, előbb kérdezze meg az entomológusokat, hogy jelenleg miért nem alkalmas a permetezés – jelentette ki.

Peter Kažimír pénzügyminiszter elmondása szerint a válsághelyzetek kezelésére 11 millió euró áll a kormány rendelkezésére. „Hiszem, hogy ez az összeg az árvízkárok felszámolására és a szúnyogok elleni beavatkozásra is elegendő” – tette hozzá. A tárcavezető kijelentette: a községek és városok polgármesterei megnyugodhatnak, a szúnyogok elleni védekezés költségei nem terhelik majd költségvetésüket. „A szúnyogok elleni védekezéssel kapcsolatos összes kiadást megtérítjük” – szögezte le.

Peter Žiga környezetvédelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a harmad-, negyed- és ötödfokú védettség alá helyezett természetvédelmi területeken nem alkalmazhatók vegyi anyagok a szúnyogok irtására. A Dévény (Devín) környékén elárasztott területek ebbe a kategóriába tartoznak. A régióban csak rendkívüli állapot esetén alkalmazhatnak vegyi anyagokat – magyarázta.

Zvolenská hozzáfűzte, a permetezés elsősorban a polgárok védelmében történik. Amennyiben a vérszívók nem veszélyeztetik az embereket, nem szükséges a permetezés - mutatott rá. „Legtöbb esetben, főként a természetvédelmi területeken, a természet önmaga megoldja a problémát. Mi az embereket védjük, akiket megtámadnak a szúnyogok” – húzta alá az egészségügyi miniszter.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.