2014. február 6., 20:15

Zaklatják a hajléktalanból lett lottómilliomost

GYÕR. Nem lett könnyebb az élete Andraschek Lászlónak, amióta hajléktalanként 630 millió forintot nyert a lottón. Otthonába betörtek, és még az autója is az árokban kötött ki.
Egy csapásra az érdeklődés középpontjába került Andraschek László, aki arccal, névvel felvállalta, hogy 630 milliót nyert a Skandináv lottón. "Egész nap csöng a telefonom, legalább százan hívtak már" – sóhajtott a a lottónyertes.

A férfi a Bors magazinnak bevallotta, hogy nagyon meglepte a hirtelen jött felhajtás, pedig számíthatott volna rá. Korábban ugyanis még senki sem vállalta fel nyilvánosan, hogy ekkora pénzt nyert Magyarországon. "Úgy érzem magam, mintha Győzike lennék, de én nem akarok sztár lenni" – tette hozzá a szerencsés férfi, aki bevallja: kissé megbánta, hogy a nyilvánosság elé állt.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai és rendőrségi szakértő szerint Lászlónak főleg a szélhámosokra és a csalókra kell most odafigyelnie. "Biztosan megkörnyékezik majd ismerősök és ismeretlenek, egy-egy tuti befektetési ötlet, vagy bomba üzlet ígéretével. Ezeknek semmiképpen ne dőljön be!" – tanácsolta Tarjányi. László szerint ilyennel még senki sem kereste meg, de felesége, Anikó a Borsnak bevallotta: előző lakhelyükről éppen a zaklatások miatt kellett elköltözniük.

"Értek minket zaklatások, sokan követeltek tőlünk pénzt, így inkább elköltöztünk. Egy hét múlva be is törtek a lakásba. Biztosan azt gondolták, milliókat találnak, de egy fillért sem hagytunk ott" – mesélte az asszony.

Nem elég a betörés és a zaklatás, László autója tegnap az árokban kötött ki. Ez az az autó, amit először vásárolt a giganyereményből. "Amikor kiszálltunk, a vejem elfelejtette behúzni a kéziféket, a kocsi meg elgurult, be az árokba. Szerencsére sérülés nem történt" – magyarázta a történteket a lottónyertes.

A házaspárnak egyébként szívügye, hogy a nyereményből egy szenvedélybetegeket és bántalmazott nőket segítő alapítványt szeretne létrehozni.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.