2011. szeptember 2., 13:39

Westerwelle Pozsonyban: Nincs probléma az euróval

POZSONY. Jelenleg nem létezik jobb megoldás az euró-mentőcsomagnál - mondta Mikuláš Dzurinda külügyminiszter német kollégájával folytatott megbeszélése után. Közölte azt is, hogy Szlovákia nem szeretné meghiúsítani a mentőcsomag létrehozását.

Dzurinda szerint Szlovákiának is több felelősséggel kell viszonyulnia a kérdéshez, főként ami a mentőcsomag növelését,  rugalmasságát, s a jogkörök elosztását illeti.

A német külügyminiszter Pozsonyban hangsúlyozta: nem kétséges számára, hogy Szlovákia európai elkötelezettsége töretlen, és a pozsonyi parlament is tudja, az unió gazdaságának sorsa közös sors, ez pedig az eurótól is függ.

Westerwelle szerint Németországnak fontos, hogy Szlovákia miként viselkedik ebben a kérdésben. „Fontos, hogy ne kapjon elutasítást az ügy az európai partnerektől a stabilitás megteremtése érdekében. Szilárd és erős pénzre van szükségünk, ami csak a versenyképességnek és az adósságfegyelemnek köszönhetően létezhet” – mondta a német külügyminiszter. Azt is kifejtette, hogy problémája nem Európának és az eurónak van, hanem azoknak a tagállamoknak, amelyek félvállról vették költségvetési fegyelmet.

Mikuláš Dzurinda és Guido Westerwelle Pozsonyban megnyitotta a most induló Pozsonyi Német Iskolát. A magánintézmény a szlovák iskolarendszer részeként  nemzetközi oktatási program szerint működik.

A német magániskola öt éve kezdte meg működését, ám csak mostantól ad majd  mindkét országban hivatalosan elismert végzettséget. Az első érettségizők 2016-ban hagyják el az intézményt, ahová jelenleg 170 diák jár. Az iskolában egyes tárgyakat szlovák nyelven is oktatnak.

Westerwellét fogadta az államfő, Ivan Gašparoviè is, aki megígérte: mindent megtesz, hogy Szlovákia parlamentje is megszavazza az euró-mentőcsomagot. Megegyeztek abban is, hogy az euróövezetben nem létezhet északi és déli zóna, Westerwelle pedig leszögezte: Németország a hónap végéig ratifikálja a stabilitási alapról megkötött szerződést, és reményei szerint ezzel hasonló lépésre készteti majd Szlovákiát is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.