Vörösborral lehet átverni a doppingtesztet
KINGSTON. A Kingston Egyetem kutatói szerint a vörösbor előnyt adhat a sportolóknak azzal, hogy megnöveli a teljesítményfokozó tesztoszteron hormon szintjét a szervezetükben. Ez azonban nemcsak az éremszerzésben segíthet, hanem abban is, hogy átverjék a doppingteszteket.
A kutatócsoport Declan Naughton professzor vezetésével kimutatta, hogy a vörösbor csökkenti a szervezet által kiválasztott tesztoszteron mennyiségét, ami eltorzíthatja a vizeletmintákon alapuló doppingtesztek eredményeit.
A tesztoszteron a férfiakban és nőkben természetesen előforduló szteroid hormon, amely megnövelheti az izomtömeget, fokozza az állóképességet, és felgyorsítja a regenerálódást. A sportolóknak azonban tilos szedniük, még a szintetikus változatot is, nehogy ezzel jogtalanul előnyhöz jussanak.
Bár a vörösbor nem számít tiltott szernek a sportolók számára, Naughton kutatócsoportja a Doppingellenes Világszervezethez (WADA) is eljuttatta eredményeit a tesztoszteron mennyiségét elkendőző esetleges mellékhatása miatt.
Mivel a korábbi kutatások azt mutatták, hogy bizonyos vény nélkül kapható gyulladáscsökkentő gyógyszerek hatást gyakorolhatnak az enzimekre, és mivel e gyógyszerek közül sok növényekből származik, a kutatók vizsgálni kezdték az egyes ételek és italok a tesztoszteron kiválasztásában résztvevő enzimekre gyakorolt hatását. A kutatók a zöld teát és a vörösbort választották, mert mindkettő számos különféle természetes molekulát tartalmaz.
Az eredmények azt mutatták, hogy a vörös borban lévő kvercetin részlegesen gátolja az UGT2B17 enzim működését, amely felkutatja a tesztoszteront, majd utasítást küld a vesének a tesztoszteron kiválasztására.
Naughton professzor azonban hangsúlyozta, hogy a kutatást egyelőre csak kémcsövekben végezték el, emberkísérleteket még nem végeztek. Az eredmények bizonyításához humán kísérletekre lesz szükség, de amennyiben ugyanezt az eredményt mutatják ki, beigazolódik, hogy a vörösborban fellelhető vegyületek csökkenthetik a vizeletben kiválasztott tesztoszteron mennyiségét, és növelhetik a tesztoszteron szintjét.

Forrás
betegszoba.hu