2011. április 28., 15:05

Vonatleállításokról is tárgyalt Szlovákiában a magyar államtitkár

POZSONY, BUDAPEST. A szlovákiai vonatleállításokról is tárgyalt csütörtökön Szlovákiában Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár szlovák partnerével, aki azt ígérte tájékozódik az ügyben.

Becsey Zsolt az MTI-nek nyilatkozva elmondta: azt kérte Takács Krisztián szlovák államtitkártól, hogy vizsgálja meg, mi lehet a racionalitása a május elsejétől esedékes azonnali vonatleállításoknak, illetve arra kérte szlovák partnerét, ha gazdasági szempontból le is állítják, segítsen a MÁV-nak abban, hogy át tudjon járni a határon.

Szlovák lapértesülések szerint május 1-jétől több rövid szakaszon leáll a vasúti forgalom, vagy ritkítják a járatsűrűséget. Májustól összesen 237 járatot törölnek, további 77 járatot módosítanak, és 5 vonalon teljesen leállítják a vasúti forgalmat. Az ötből három vonal a magyar határig vezet. Így például leáll a közlekedés a Fülekről és Kassáról a magyar határig vezető vonalon.

Az államtitkár elmondta, hogy beszéltek továbbá egy regionális gyorsvasút létrehozásáról, a határátkelők építésének egyszerűsítéséről, a két ország közötti energia-összeköttetés megvalósításáról, valamint a közép-európai kis- és középvállalkozások számára elérhető programok létrehozásáról is.

A magyar államtitkár csütörtökön részt vett a Heti Válasz Kiadó által alapított, hazai kis- és középvállalkozásokat tömörítő Magyarok a piacon Klub és a szlovákiai Eszterházy János Polgári Társulás közös konferenciáján. Előadásában kiemelte a szomszédos országok jelentőségét. Úgy vélte, hogy a nemzeti vállalkozások, a kis- és középvállalatok helyzetét kellene javítani egyebek mellett beszállítói, klaszterprogramok erősítésével, összehangolt szakképzéssel. Szólt az önkormányzati együttműködés szerepéről is, amely a gazdasági társulások szintjén is megvalósulhatna - ismertette az államtitkár.

"Közép-Európa boldogulása attól függ, minél több erős vállalata lesz, ez pedig attól függ, hogy ezek a vállalatok mekkora megrendeléseket és profitokat tudnak itt tartani, ebben kimagaslóan fontos a beszállítói és klaszter-együttműködés mellett, hogy egyre jobban lássák el egymást információval, például a közbeszerzési témakörökben" - mondta Becsey Zsolt.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.